Álláskeresőből közmunkás
Egy év alatt jelentősen, 4,1 ezerrel 35,1 ezerre csökkent a tartósan álláskeresők száma az észak-magyarországi régióban, a 10,6 százalékos mérséklődés főleg a közcélú foglalkoztatásnak köszönhető - derül ki a régió munkaügyi központjának az elmúlt év decemberi adataiból.
Az összes regisztrált álláskeresőn belüli arányuk a régióban 30,6 százalékot tett ki, miközben egy évvel ezelőtt ez az arány meghaladta a 40 százalékot. A munkaügyi szakemberek szerint a jelentősnek tekinthető mérséklődés főleg a közfoglalkoztatás kiszélesítésének, és az Út a munkához programnak volt köszönhető.
A régió három megyéjében tavaly decemberben a regisztrált állásnélküliek száma meghaladta a 114,7 ezret, egy évvel korábban 17,7 ezerrel kevesebben voltak - tudósít az MTI.
2010. január 20.
114,7 ezret, egy évvel korábban 17,7 ezerrel kevesebben voltak.- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.05Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit, képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján. Betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba. Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Budapest, 2018. szeptember 3. - A Monster Magyarország Kft. tulajdonosa, a finnországi székhelyű Alma Career Oy üzleti és stratégiai okokból a magyar... Teljes cikk
A nyári diákmunka – mindenféle jövedelemszerző tevékenységhez hasonlóan – adóköteles tevékenység. Ez az egyik közös tulajdonság a számos... Teljes cikk
- OECD: a magyar munkaerőpiac a válságok ellenére is ellenállónak bizonyult 2 hete
- A kormány együttműködési megállapodást írt alá a digitalizáció fejlesztése érdekében 2 hete
- Új vezérigazgató a Bristol Myers Squibb Magyarország élén 3 hete
- Elindult a tartós álláskeresők elhelyezkedését segítő program 3 hete
- A tartós álláskeresők elhelyezkedését segítő inkubátor program indul 4 hete
- NGM-államtitkár: erősíti a magyar vállalkozások versenyképességét az ESG-törvény 1 hónapja
- "Európában nagyon nehéz lett egy családot eltartani egy jövedelemmel" - avagy miért dolgozik több európai nő mint amerikai? 1 hónapja
- Munkaszüneti nap lesz a választások napja, hogy mindenki el tudjon menni szavazni 1 hónapja
- Nagy Márton: a külföldi irányítású vállalatok 2,5-szer hatékonyabban működnek 1 hónapja
- Miért van ennyivel több magyar embernek munkája, mióta az EU-hoz csatlakoztunk? 1 hónapja
- Új vezérigazgató a METRO Magyarország élén 2 hónapja