kapubanner for mobile
Megjelent: 5 éve

Állásbörze elküldött nokiásoknak - 50 cég kínál állást

Kétnapos állásbörze kezdődött csütörtökön a Nokia komáromi gyárában, ahol 50 vállalat kétezernél több álláshelyet kínál az üzemből átszervezés miatt elbocsátott dolgozóknak - mondta el a vállalat kommunikációs vezetője.

A társaság a létszámcsökkentésben érintettek számára a kötelező felmondási időn túl két havi felmentési, azaz fizetett álláskeresési időt kínál. A támogatási program részeként a törvényben foglalt kötelező végkielégítésen felül a Nokia további 3 havi átlagkeresetet biztosít - mondta el Simai Anna.


A Nokia február 8-án jelentette be hogy Komáromból, Reynosából (Mexikó) és Saloból (Finnország) ázsiai gyáraiba helyezi át az okostelefonok gyártását, ezért a három országban összesen 4.000 dolgozótól válnak meg 2012 végéig. A 4.400 főt foglalkoztató komáromi üzemből 2.300 főt bocsátanak el.


A leépítés első hullámában érintett dolgozóknak, mintegy 1.200 embernek március 29-én mondtak fel. A munkaügyi központ adatai szerint az elbocsátottak közül 854 magyar, 343 szlovák állampolgár. A Komárom-Esztergom megyében élő elbocsátott dolgozók száma 479 fő, legtöbben a komáromi kistérségben élnek. Az érintettek közül 230-an laknak Győr-Moson-Sopron megyében. (MTI)


2012. április 5.

  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
December 31-ig működik a Monster.hu állásportál

Budapest, 2018. szeptember 3. - A Monster Magyarország Kft. tulajdonosa, a finnországi  székhelyű Alma Career Oy üzleti és stratégiai okokból a magyar... Teljes cikk

Milyen jogviszonyban vállalhatunk nyári diákmunkát? Általános tudnivalók és tanácsok (1.)

A nyári diákmunka – mindenféle jövedelemszerző tevékenységhez hasonlóan – adóköteles tevékenység. Ez az egyik közös tulajdonság a számos... Teljes cikk