Rugalmasabbá tenné a francia kormány a munkaerőpiacot
A távolsági buszközlekedés liberalizálása, a vasárnapi munka szabályozásának rugalmasabbá tétele, valamint az igazságszolgáltatáshoz kapcsolódó szakmákban (közjegyzők, végrehajtók) az elhelyezkedési feltételek egyszerűsítése is szerepel abban a szerdán ismertetett törvényjavaslatban, amellyel a gazdasági növekedést kívánja ösztönözni a francia kormány.
Emmanuel Macron gazdasági miniszter jelezte a francia kormány a brit és a német modellt követve megnyitná a piac előtt a jelenleg szigorúan szabályozott belföldi távolsági buszközlekedést, amelynek járatain fele annyiba kerülhetne egy jegy, mint a vonatokon. A miniszter számításai szerint az utasok évente 700 millió eurót spórolhatnának meg így a közlekedésben. Tavaly csak alig 110 ezer francia vette igénybe az állami tulajdonú távolsági buszközlekedés néhány járatát, amelyekre gyakorlatilag lehetetlen jegyet kapni. A liberalizálással a piacra belépő magáncégek új járatokat indíthatnának, elsősorban azokon a vonalakon, ahol jelenleg csak vasúti közlekedés működik, ezzel a törvénytervezet szerint legalább 10 ezer munkahely is létrejönne, s egy év alatt 5 millióval nőne a busszal közlekedők száma.
Szabadabban lehetne vasárnap dolgoz(tat)ni
A törvénytervezet a vasárnapi munkavégzés túl szigorú szabályozásán is enyhítene a kereskedelemben. Jelenleg csak a turistaövezetekben engedélyezett a korlátlan vasárnapi nyitva tartás, máshol az önkormányzattól lehet engedélyt kérni évi öt vasárnapi nyitva tartásra. Ez havi 12-re nőne a javaslat szerint.
Liberalizáció az igazságszolgáltatásban
Az igazságszolgáltatáshoz kapcsolódó foglalkozásokat is liberalizálná a kormányzat. A közjegyzők és végrehajtók jelenleg csak már meglévő irodákhoz csatlakozhatnak, vagy azokat vehetik át. A tervezet ezt a megkötést feloldaná, így ezen foglalkozások területi elosztását javítaná, engedélyezné, hogy a különböző jogi munkakörben dolgozók közös cégeket hozzanak létre, például az interneten, valamint a közjegyzők jelenleg nagyon magas tarifáit, amelyek elsősorban az ingatlanszektorban nem állnak arányban a végzett munka költségeivel, szigorúbban szabályozná. (MTI)
2014. október 16.
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.05Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit, képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján. Betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba. Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Budapest, 2018. szeptember 3. - A Monster Magyarország Kft. tulajdonosa, a finnországi székhelyű Alma Career Oy üzleti és stratégiai okokból a magyar... Teljes cikk
A nyári diákmunka – mindenféle jövedelemszerző tevékenységhez hasonlóan – adóköteles tevékenység. Ez az egyik közös tulajdonság a számos... Teljes cikk
- Először választottak női elnököt az EBRD élére 4 éve
- Újabb szakszervezeti és ellenzéki tiltakozások a tervezett nyugdíjreform ellen Franciaországban 4 éve
- Fáklyás tiltakozó felvonulásokat tartottak Franciaországban 4 éve
- Ismét tömegek tüntettek Franciaországban a tervezett nyugdíjreform ellen 4 éve
- Megkezdődtek a francia nyugdíjreformról az egyeztetések a kormány és a szakszervezetek között 4 éve
- Kifullad a franciaországi közlekedési dolgozók sztrájkja 4 éve
- Karácsonyig folytatódhat a sztrájk Franciaországban 4 éve
- Folytatódott a nyugdíjreform elleni közlekedési sztrájk Franciaországban 4 éve
- Sztrájkoltak a párizsi tömegközlekedési dolgozók 5 éve
- Megmérgezhette betegeit egy francia orvos 5 éve
- Hollande a munkanélküliséghez kötötte politikai jövőjét 5 éve