Molnár Csaba: Politikai indítékok állnak a vasutassztrájk háttérben
Egyre több bizonyíték van arra, hogy politikai indítékok állnak a vasutassztrájk hátterében - mondta Molnár Csaba közlekedési miniszter hétfőn kormányszóvivői tájékoztatón újságírói kérdésre válaszolva.
Molnár szerint ezzel közvetett módon a Fidesz elnöke elismerte, hogy hatalmi ambíciói kielégítése érdekében, a zűrzavarban, a károkozásban, a karácsonyi ünnep hangulatának a tönkretételében érdekeltek. A miniszter megjegyezte: ezekhez a törekvésekhez Gaskó István, a VDSZSZ elnöke asszisztál akkor, amikor közreműködik a sztrájk intézményének lejáratásában, a sztrájk pártpolitikai eszközzé silányításában. A miniszter elmondta: a vasutassztrájkot nem támogatja a szakszervezetek, a vasutasok, a lakosság többsége.
Úgy vélekedett: szűk kisebbség próbálja politikai célokat követve a becsületes vasutasokat megtéveszteni. Ez a sztrájk nem jó a sztrájk intézményének, a vasutasoknak, az utasoknak, Magyarország többségének. A miniszter kijelentette: a kormány nem vehet részt a sztrájk pártpolitikai eszközzé való lealacsonyításában. Molnár Csaba szerint olyan irreális követeléseket fogalmaz meg a VDSZSZ - egyedül a vasutas szakszervezetek közül -, amik nem teljesíthetők.
A még elégséges szolgáltatással kapcsolatban elmondta: a még elégséges szolgáltatás biztosításának kötelezettségét a sztrájktörvény írja elő, azaz meg kell állapodni a sztrájkoló szakszervezetnek és a munkaadónak. A miniszter szerint a megállapodás kompromisszumokat, kölcsönös engedményeket jelent. Az eddigi tárgyalások során a MÁV ötször engedett álláspontjából a még elégséges szolgáltatásra, és most már 506 járat indítását javasolja, miközben a szakszervezet nem változtat álláspontján, továbbra is 372 járatot közlekedtetne.
A miniszter elmondta: nehéz ebben az ügyben kompromisszumra jutni, hiszen a VDSZSZ bebizonyította, hogy nem a megállapodásban, hanem a zűrzavar fenntartásában érdekelt.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
A Tesco anyák napja alkalmából áruházi és irodai bejárással várta a kollégák anyukáit, hogy lehetőségük legyen jobban megismerni gyermekeik munkakörülményeit. Teljes cikk
A kormány együttműködési megállapodást kötött a Yettel Magyarországgal és a Cetin Hungary Zrt.-vel a digitalizáció és a távközlés fejlesztése... Teljes cikk
A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) tagvállalatai javulásra számítanak üzleti helyzetük tekintetében, és nem számítanak a... Teljes cikk
- A vendégmunkások nem létező jogai, avagy mire mutat rá az Autoliv-gyárban folyó sztrájk? 1 hónapja
- Megverték a jegyvizsgálót, megtámadták a mozdonyvezetőt - tiltakozásul leállnak a vonatok 1 hónapja
- Folytatódik a sztrájk az Autolivnél, a szakszervezet szerint több dolgozót is megfenyegettek 1 hónapja
- Felhagytak a sztrájkkal a román postások, miután megegyeztek a munkáltatóval 2 hónapja
- Napok óta sztrájkolnak a román postások 2 hónapja
- Hogyan vehetem ki az apasági szabadságot, ha csak 10 napot dolgozom egy hónapban? 2 hónapja
- Mikor kapom meg a fizetésem és a bent maradt szabadságomat, ha felmondtam? 2 hónapja
- Jogszerűen nem fizették ki a túlóráimat, ha táppénzen voltam? 2 hónapja
- Megállapodás született az operaházi sztrájk felfüggesztéséről 2 hónapja
- Figyelmeztető sztrájkot tartottak az Autoliv Kft. dolgozói 2 hónapja
- Egy egyetemi hallgató egy évvel a diplomája megszerzése után többet keres, mint korábbi egyetemi oktatója 2 hónapja