Minden harmadik dolgozójától megválik a Piszke Papír
A lábatlani Piszke Papír Zrt. 431 dolgozójából két lépcsőben, összesen 147 embert bocsátanak el; az üzemi tanács leépítésről kifüggesztett tájékoztatóját egy névtelenséget kérő dolgozó juttatta el az MTI-hez hétfőn.
Az MTI információi szerint a vállalat első lépcsőben már 104 fő leépítését bejelentette az esztergomi munkaügyi központban. A dolgozóknak november 10-én délben, a gyár területén kívüli szakszervezeti könyvtárban szerveznek állásbörzét, ahol kezelni próbálják a várhatóan megjelenő feszültségeket. Az üzemi tanács és a cégvezetés megállapodott abban, hogy a munkahelyi védelem alatt állók és az olyan családok esetében, ahonnan egy főnél több dolgozik a papírgyárban, figyelembe veszik a szakszervezet ajánlásait, valamint a betegszabadságon lévőkkel egyezségre törekednek.
Az első lábatlani papírgyártó gépet 1925 februárjában helyezték üzembe. 1950-ben az üzem felvette a Lábatlani Papírgyár nevet, 1973 tavaszán már 28 ezer tonnás kapacitással működött. A vállalatot 1993-ban privatizálták, a görög Zeritis-csoport tulajdonába került, és részvénytársasággá alakult. Lábatlanon egyebek közt toalettpapírt, papírszalvétákat és háztartási papírtörlőket gyártanak. Magyarországon a Zeritis-csoport érdekeltségébe tartozik a Szentendrei Papírgyár és a papírhulladék-gyűjtéssel foglalkozó Budafok Recycling Zrt. A Piszke Papír honlapja szerint a lábatlani cég 2000-ben a Zeritis-csoport több mint 150 millió dolláros árbevételének csaknem egyharmadát adta.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
A Tesco anyák napja alkalmából áruházi és irodai bejárással várta a kollégák anyukáit, hogy lehetőségük legyen jobban megismerni gyermekeik munkakörülményeit. Teljes cikk
A kormány együttműködési megállapodást kötött a Yettel Magyarországgal és a Cetin Hungary Zrt.-vel a digitalizáció és a távközlés fejlesztése... Teljes cikk
A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) tagvállalatai javulásra számítanak üzleti helyzetük tekintetében, és nem számítanak a... Teljes cikk
- SZÉP-kártya: Rekordnövekedés az első félévben 2 éve
- Február 1-től a SZÉP-kártya minden alszámlájáról lehet hideg élelmiszert vásárolni 2 éve
- Teljesen váratlanul érte a vendéglátósokat a SZÉP-kártya használatának újbóli módosítása 2 éve
- Januártól ismét visszatér a Ticket Restaurant Magyarországra 3 éve
- A munkavállalók tizede idén először nem kapott semmilyen béren kívüli juttatást 3 éve
- Már 3000 beváltóhely csatlakozott a Nemzeti Utalvány hálózatához 3 éve
- Az MSZP megreformálná a SZÉP-kártya használatát 3 éve
- Rezsiutalvány 3 éve
- Újabb gyáregységet épít a Vajda-Papír Dunaföldváron 3 éve
- Kaphatok-e utazási utalványt, ha lejár? 4 éve
- Papírból sosem elég 4 éve