kapubanner for mobile
Megjelent: 10 éve

Megváltozott a Fed iránymutatása, túl gyorsan csökken a munkanélküliség

Hiába csökken a munkanélküliségi ráta látványosan, a Fed mégsem kívánja ezt az irányadó ráta megemeléséhez kötni - derült ki a legutóbbi kamatmeghatározó ülés tegnap megjelent jegyzőkönyvéből - írja Portfolio.

A Federal Reserve döntéshozói nagyjából egy éve köteleződtek el amellett, hogy nem nyúlnak az alapkamathoz (fed-funds), amíg a munkanélküliségi ráta 6,5 százalék alá nem csökken. Azonban a ráta a vártnál gyorsabban javult és így a cél úgy tűnik "túl korán" teljesülhet. A gazdaság fellendülési szakaszában lesz, jelentős szabad kapacitásokkal, továbbra is negatív kibocsátási réssel. Emellett a munkaerőpiac helyzetével kapcsolatban is több indikátor azt mutatja, hogy még mindig nagyon töredezett az összkép. Sokan estek ki a munkaerőpiacról és sokan dolgoznak kényszeresen kevesebbet vagy nem a számukra megfelelő feladatkörben.

Ezek miatt a piac már régóta sejtette, hogy a Fed nyilvánvalóan nem kívánja majd a 6,5 százalékos munkanélküliségre vonatkozó célját komolyan venni és így továbbra sem kerül terítékre a kamatemelés kérdése. A legutóbbi döntésüket követő közleményből még nem tűnt ki egyértelműen, hogy változtattak volna a jegybanki iránymutatáson. Az ülés tegnap este megjelent jegyzőkönyvéből viszont már igen.

Portfolio
  • 2024.06.05Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit, képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján. Betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.10.02Tréning Kerekasztal Konferencia 2024. A 2024-es, őszi Tréning Kerekasztal Konferenciánk célja, hogy a résztvevők sokféle megközelítést kapjanak arról, a technológia hogyan épülhet be a tréningek világába.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Közalkalmazotti béremeléseket jelentettek be Romániában

A közalkamazotti bérek két lépcsőben emelkednek az országban. Teljes cikk

A brit munkáltatók 57%-a idén kevesebb diplomást vesz fel

A frissdiplomások több mint fele úgy érzi, hogy nagyon nehezen talált állást. Teljes cikk

Ennyi pénzt spórolhat, aki otthonról dolgozik

Egy friss felmérés szerint az Egyesült Királyságban az irodába való ingázás átlagosan napi 19,10 fontba kerül (8500 forint). Teljes cikk