Megnyitották a Raiffeisen új központját - 500 munkahely kilátásban
Megnyitották a Raiffeisen Bank országos műveleti központját Nyíregyházán kedden. A helyi főiskola épületében lévő pénzintézeti centrumot Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár, Michael Zimmermann, az Osztrák Köztársaság budapesti nagykövete és Heinz Wiedner, a bank vezérigazgatója adta át Kovács Ferenc (Fidesz-KDNP), a város polgármestere és Jánosi Zoltán rektor jelenlétében.
Michael Zimmermann arról szólt, hogy Ausztria és Magyarország között már több mint 2000 milliárd forint a kereskedelem értéke, és az osztrák vállalatok eddig 80 ezer munkahelyet hoztak létre Magyarországon.
Heinz Wiedner tájékoztatása szerint a műveleti központ a Raiffeisen Bank adminisztrációs feladatait látja el.
A szolgáltatói centrumban jelenleg több mint nyolcvanan dolgoznak és vesznek részt képzésen a központnak otthont adó főiskola közreműködésével. Jövőre a létszámot 150-re emelik, középtávon pedig 500-ra nőhet majd a 121 magyarországi bankfióknak szolgáltatást végző pénzintézeti egység alkalmazottjainak száma.
A bankműveleti központ kialakításának költségeit a megnyitó ünnepségen nem ismertették, egy korábbi közlés szerint milliárdos nagyságrendű befektetésről van szó.
Jánosi Zoltán, a Nyíregyházi Főiskola rektora az átadáson elmondta: az intézmény volt könyvtári épületrészében alakították ki a pénzintézeti létesítményt. Hozzátette, a főiskola nemcsak helyet ad a szolgáltatási centrumnak, hanem a dolgozókat is képzi.
Kovács Ferenc polgármester az ünnepségen azt emelte ki: a város önkormányzata minden tárgyi feltételt igyekszik biztosítani a városban fejleszteni szándékozó befektetőknek, és emellett jól képzett szabad munkaerő is rendelkezésére áll a beruházóknak. A bankközpontba például első körben 1759-en jelentkeztek dolgozónak, közülük válogathatta ki a pénzintézet, hogy kik kapnak munkát az országos műveleti központban.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
A Tesco anyák napja alkalmából áruházi és irodai bejárással várta a kollégák anyukáit, hogy lehetőségük legyen jobban megismerni gyermekeik munkakörülményeit. Teljes cikk
A kormány együttműködési megállapodást kötött a Yettel Magyarországgal és a Cetin Hungary Zrt.-vel a digitalizáció és a távközlés fejlesztése... Teljes cikk
A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) tagvállalatai javulásra számítanak üzleti helyzetük tekintetében, és nem számítanak a... Teljes cikk
- Íme néhány meglepő trend a munkahelyi étkezéssel kapcsolatban 1 hónapja
- Nem a vezető neme a lényeg - Aurelia Luca, Skanska 1 hónapja
- Vezetők és HR-esek továbbkattintani nem ér, foglalkozni kell a menopauzával! 1 hónapja
- Új vállalkozásfejlesztési központot hoztak létre a romák elhelyezkedésének támogatására 1 hónapja
- Mocskos irodai titkok: Brit dolgozók vallottak munkahelyi higiénés szokásaikról 1 hónapja
- Uniós pénzt csak olyan cégek kaphatnának, amelyek tiszteletben tartják a munkavállalók jogait 2 hónapja
- Minél több a mesterséges intelligencia a munkahelyen, annál rosszabb a dolgozók életminősége 2 hónapja
- Agresszivitás kezelése a munkahelyen és azon kívül 2 hónapja
- Ez a gazdasági terület magyar családok százezreinek ad majd munkát 2 hónapja
- Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat 2 hónapja
- Minden váltáson gondolkodó munkavállaló potenciális jelölt 2 hónapja