Megérkeztek az eredmények - Így vizsgázott a négynapos munkahét az Egyesült Királyságban
A válaszadók majdnem száz százaléka arról számolt be, hogy a négynapos munkahét jót tett a magánéletének.
Az Egyesült Királyságban hajtották végre a világ legnagyobb tesztelését a négynapos munkahétről. Az eredmények azt mutatják, hogy a rövidített munkahét a vezetők 100 százaléka szerint pozitív hatással volt a cégek működésére – írja az Economx az Euronews híre alapján. A 2022-ben indult féléves kísérletben 61 cég vett részt, aminek az eredményeit csütörtökön publikálták. Ebből kiderül, hogy a résztvevő cégek 89 százaléka egy évvel később is alkalmazza a négynapos munkahetet, a munkaadók több mint fele pedig véglegesíti az intézkedést.
A válaszadó munkavállalók 96 százaléka azt mondta, hogy a négynapos munkahét jót tett a magánéletének, 86 százalék pedig úgy érzi, javult a munkahelyi teljesítménye. A cégek átlagosan 6.6 órával csökkentették a munkaidőt, így 31,6 órás volt egy munkahét.
Mint arról nemrég hírt adtunk, a Magyar Telekom 2022 nyarán indított pilot programjából kiderült, hogy a 4 napos modell nem alkalmazható egységesen minden munkatársra, így a vállalat úgy döntött, lezárja a projektet.
Economx
fotó: unsplash
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.05Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit, képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján. Betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba. Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Spontán sztrájkba kezdtek a román kormányalkalmazottak, béremelést követelnek - írta hétfőn az economedia.ro az érintett szakszervezet vezetőjét... Teljes cikk
Qu Jing megtorlással fenyegette meg azokat a beosztottakat, akik panaszt tettek a vezetésére. Teljes cikk
Az Európai Unió tagállamainak adatait összesítve 2023-ban a születéskor várható élettartam átlagosan 81,5 év volt, ami 2022-hez képest 0,9 évvel... Teljes cikk
- A vártnál jobban csökkent az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma az Egyesült Államokban 1 hónapja
- Az Egyesült Államokban a vártnál nagyobb mértékben nőtt a foglalkoztatottak száma 2 hónapja
- Költségelemzést Támogató Munkaidő-Nyilvántartás 2 hónapja
- Hogyan vehetem ki az apasági szabadságot, ha csak 10 napot dolgozom egy hónapban? 2 hónapja
- Rekordmennyiségű ember hagyja el hosszan tartó betegség miatt a munkahelyét 2 hónapja
- Egy lassú előre, két gyors hátra: foglalkoztatási pávatánc 2 hónapja
- Túl zajosak az irodák a pénzügyi területen dolgozó nőknek az Egyesült Királyságban 2 hónapja
- Új trend terjed a munkaidő-beosztásban: dolgozz akkor, amikor a teljesítőképességed csúcsán vagy 2 hónapja
- Növekvő bérszakadék: minden egyes férfi által keresett fontra átlagosan 90 pennyt kap egy nő 3 hónapja
- Hatályos a kollektív szerződésünk? - Egy probléma, amire kevés figyelem vetül 3 hónapja
- Jön a 4 napos nyári munkahét a PwC-nél, de később le kell dolgozni 3 hónapja