Még több bevándorlóra éhezik Franciaország
A bevándorlás gyorsítását ajánlja Jacques Attali, a francia gazdaság növekedését elősegítendő. Ehhez mindenekelőtt a határokat kell megnyitniuk a bevándorló tömegek előtt, amely ellen viszont maga Nicolas Sarkozy államfő kardoskodik - számol be a Világgazdaság.
Attali szerint azonban a bevándorlás általában is a termelői és szolgáltató szféra dinamizálásának eszköze, ezért a francia kormánynak gyorsítania kell a vízumok kiadását. Ez már önmagában is arra utal, hogy nem elsősorban az EU kelet-európai tagállamainak munkavállalóira gondolt, de hogy egyértelműbbé tegye szándékait, a La Tribune című gazdasági lapnak kijelentette, hogy az afro-ázsiai népek tömegeivel szeretné megoldani a bevándorlás kérdését. E nélkül például a nyugdíjrendszert sem lehet hosszú távon fenntartani - mutatott rá.
A Le Figaro nevű francia lap alaposabb mérlegelést sürget, különösen a már ott élők integrációjának súlyos kudarcai és a bevándoroltak zsúfolt negyedeiben felhalmozódott feszültségek miatt, amelyek hatására időnként lángba borulnak egyes elővárosok.
Világgazdaság
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Spontán sztrájkba kezdtek a román kormányalkalmazottak, béremelést követelnek - írta hétfőn az economedia.ro az érintett szakszervezet vezetőjét... Teljes cikk
Qu Jing megtorlással fenyegette meg azokat a beosztottakat, akik panaszt tettek a vezetésére. Teljes cikk
Az Európai Unió tagállamainak adatait összesítve 2023-ban a születéskor várható élettartam átlagosan 81,5 év volt, ami 2022-hez képest 0,9 évvel... Teljes cikk
- 71 éves korunkig kéne dolgoznunk, hogy ne omoljon össze a nyugdíjrendszer? 3 hónapja
- Trendforduló: már tényleg egyre kevesebben fognak eltartani egyre többeket 7 hónapja
- Megmentették a kiváltságosok luxusnyugdíját? 8 hónapja
- Meddig kúszik majd fel a nyugdíjkorhatár? 8 hónapja
- Itt a megoldás a magyar nyugdíjrendszer problémáira! 9 hónapja
- Inog az olasz nyugdíjrendszer is 10 hónapja
- Megroppantotta az infláció a magyar nyugdíjrendszert 10 hónapja
- Nyugdíj: Egyre hangosabban ketyeg a demográfiai bomba Magyarországon is 1 éve
- Francia nyugdíjreform: Mindazoknak, akik képesek rá, azt javasolják, hogy dolgozzanak tovább 1 éve
- Már 355 ezer ukrajnai menekült érkezett Csehországba 2 éve
- Hamarosan nyugdíjkorhatár-emelés jöhet Franciaországban 2 éve