kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 2 éve

Még két hétig kerestetnek a felelős és a kerékpárosbarát munkaadók

Az Év Felelős Foglalkoztatója díjat hetedik alkalommal hirdették meg.

Szeptember végéig nyújthatják be pályázataikat a hazai cégek és közintézmények a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) háttérintézményei által gondozott munkaerőpiaci és közlekedési kiírásokra. A tárca arra ösztönzi a foglalkoztatókat, hogy dolgozóik jóllétéről, elégedettségéről célzott intézkedésekkel gondoskodjanak, a tiszta és egészséges biciklizést mintaadó kezdeményezésekkel népszerűsítsék - hívta fel a figyelmet pénteki közleményében a minisztérium.

Az OFA Nonprofit Kft. hetedik alkalommal hirdette meg "Az Év Felelős Foglalkoztatója" díjat. A munkáltatók az idén hat kategóriában pályázhatnak: elismerés jár a legjobban teljesítő kisvállalkozásoknak, középvállalkozásoknak, nagyvállalatoknak 2000 fős létszámig és felette, a közszféra szervezeteinek és egyéb gazdálkodó szervezeteknek. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara a képzés, szakképzés területén leginkább kiemelkedő, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara pedig a legjobb fővárosi pályázót részesíti különdíjban. A most bemutatkozó "LOW - Budget" különdíj az alacsony költségvetésből megvalósított, a munkavállalói visszajelzések szerint sikeres innovatív megoldásokkal, jó gyakorlatokkal érdemelhető ki.

Szintén először pályázható a "FiatalokÉRT" különdíj, amely a 30 év alattiak foglalkoztatásának javításáért, megtartásáért leghathatósabban cselekvő cégnek, intézménynek jár. A pályázati felhívás és a teljes dokumentáció az OFA honlapján érhető el - ismerteti a TIM. Az elmúlt évek forgalomszámlálási adatai szerint egyre többen látják be, hogy biciklizni jó. A munkaadók és települések közvetlen intézkedésekkel sokat tehetnek a környezetkímélő közlekedési mód népszerűsítéséért, előnyeinek kidomborításáért. 2022-ben is erre bátorítanak a tizennegyedszerre útnak indított "Kerékpárosbarát" pályázatok. A kitüntető címeket azok kaphatják, akik tavalyi ténykedésükből a leginkább példamutató kerékpáros kezdeményezéseket és fejlesztéseket tudják felmutatni. A munkahelyek közül önálló kategóriákban versenyeznek a multinacionális vállalatok, a nagyvállalatok, a kis- és középvállalkozások és a közintézmények. Önkormányzatok jelentkezését is várják, a helyhatóságok község, nagyközség, város, megyei jogú város és fővárosi kerület kategóriákban mérkőznek meg a "Kerékpárosbarát Település" elismerésekért. A nevezések a KTI Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. honlapjáról nyíló online felületen keresztül adhatók be - tájékoztatott a TIM.

 

MTI

  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Akkumulátorgyárak: "a munkakörülmények miatt kódolva van az újabb tragédia"

Az újabb halálos balesetek megelőzése érdekében azonnal le kell állítani az összes akkumulátorgyár építését Magyarországon, és felül kell... Teljes cikk

Ezért sérül a siket és nagyothalló emberek esélyegyenlősége a munka világában

Május 5. az esélyegyenlőség napja, mely ráirányítja a figyelmet a társadalmi egyenlőtlenségekre is. A Siketek és Nagyothallók Országos... Teljes cikk

Czomba Sándor: tovább csökkent a regisztrált álláskeresők létszáma tavaly áprilishoz képest

A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) adatai alapján még egyszer sem volt olyan alacsony a regisztrált álláskeresők száma áprilisban, mint... Teljes cikk