MÁV: közvetítővel folytatódik a tárgyalás
Herczog Lászlót kérik fel közvetítőnek a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) és a MÁV-START között folyó egyeztetésen is a MÁV Zrt.-hez hasonlóan. Erről a felek a MÁV-START és a VDSZSZ közötti egyeztetésen állapodtak meg csütörtökön.
Herczog László, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium szakállamtitkára, a Munkaügyi Közvetítői és Döntőbírói Szolgálat közvetítője korábban az MTI-nek elmondta, hogy vállalja a közvetítést a MÁV és a VDSZSZ vitájában.
A VDSZSZ alelnöke utalt arra, hogy legközelebb pénteken 9 órakor folytatódik az egyeztetés a közvetítő bevonásával a MÁV Zrt.-nél, ahol már jelen lesz a MÁV START tárgyaló delegációja is.
A VDSZSZ követelése továbbra is az, hogy minden vasutas kapjon nettó 250 ezer forintot személyenként a MÁV Cargo privatizációs bevételéből, illetve 10 százalék többletbérfejlesztést kér a megajánlott 6,9 százalék mellett a kiszervezett MÁV-társaságok dolgozói számára, a MÁV-START Zrt., a MÁV-Trakció Zrt., illetve a MÁV Gépészet Zrt. munkavállalóinak - tette hozzá az alelnök.
Balogh-Fazekas Anita, a MÁV-START Zrt. szóvivője az egyeztetést követően az MTI-nek elmondta, a kollektív munkaügyi vita eredménytelenül zártult a csütörtöki egyeztetésen. Elmondta: az MÁV-START álláspontja továbbra is az, hogy nincs gazdasági alapja a sztrájkkövetelés teljesítésének. A MÁV-START Zrt.-nek fontos, hogy minél előbb tárgyaló asztal mellett szülessen megmegállapodás.
A szóvivő hangsúlyozta: a közvetítő szolgálat bevonásával lehetővé válik, hogy péntektől ne kezdődjön sztrájk a vasúton. Bárány Balázs korábban elmondta: ha sikerül bevonni a közvetítőt, akkor a szakszervezet péntektől további öt naptári napra meghosszabbítja a MÁV Zrt.-nél a sztrájk felfüggesztését.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
A Tesco anyák napja alkalmából áruházi és irodai bejárással várta a kollégák anyukáit, hogy lehetőségük legyen jobban megismerni gyermekeik munkakörülményeit. Teljes cikk
A kormány együttműködési megállapodást kötött a Yettel Magyarországgal és a Cetin Hungary Zrt.-vel a digitalizáció és a távközlés fejlesztése... Teljes cikk
A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) tagvállalatai javulásra számítanak üzleti helyzetük tekintetében, és nem számítanak a... Teljes cikk
- Augusztusban indul a Start II: Ezer vállalkozó kaphat vissza nem térítendő támogatást 11 hónapja
- Itt vannak az új Vállalkozó start II. program részletei! 13 hónapja
- Európai innovációs programba jelentkezhetnek magyar start-upok - akár 25 000 euró lehet a támogatás 1 éve
- Nem mernek kockáztatni női start-upokkal a befektetők 1 éve
- Fiatal sztárhorgász fektetett be a horgászappba 1 éve
- Újabb húsz vállalkozás elindítását támogatja a Start-program 1 éve
- Diszkrimináció a MÁV-START-nál? Nem mindenki kaphat rendelkezésre állási pótlékot 2 éve
- A jövő kulcsa, avagy az igényvezérelt munkaerő-gazdálkodás 3 éve
- Áll a bál a német vasútnál, megkezdődött a 48 órás sztrájk 3 éve
- Már most érvényesek a szeptemberi helyközi bérletek 4 éve
- Veszélyben több ezer vasutas munkahely 4 éve