Március végéig segélyezik a kényszerszabadságra küldött alkalmazottakat Romániában
A támogatás a szerzői jogokból élő szabadúszóknak és a sportolóknak is jár.
Újrakezdi a koronavírus-járvány miatt kényszerszabadságra küldött alkalmazottak segélyezését a román kormány. A szerdán elfogadott sürgősségi rendelet értelmében március végéig kaphatják meg saját bérük 75 százalékát (de legfeljebb az átlagbér 75 százalékát) azok, akiknek a járvány miatt függesztették fel a munkaszerződését. A társadalombiztosítási alapból folyósított mostani segély összege nem haladhatja meg a nettó 2674 lejt (193 ezer forint) akkor sem, ha a kényszerszabadságra küldött alkalmazott bruttó bére nagyobb annál a 6095 lejes összegnél, amellyel a 2022-es társadalombiztosítási költségvetés bruttó átlagbérként számol. A segélyre a szerzői jogokból élő szabadúszók és sportolók is jogosultak, ha a járvány miatt veszítették el bevételi forrásukat. A korábbi jogszabályok értelmében tavaly december 31-ig részesítették állami segélyben azon vállalkozások kényszerszabadságra küldött alkalmazottait, amelyeknek a tevékenységét a világjárvány miatt 2020 májusában bevezetett - és azóta minden hónapban meghosszabbított - veszélyhelyzet miatt hatóságilag korlátozták.
MTI
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Spontán sztrájkba kezdtek a román kormányalkalmazottak, béremelést követelnek - írta hétfőn az economedia.ro az érintett szakszervezet vezetőjét... Teljes cikk
Qu Jing megtorlással fenyegette meg azokat a beosztottakat, akik panaszt tettek a vezetésére. Teljes cikk
Az Európai Unió tagállamainak adatait összesítve 2023-ban a születéskor várható élettartam átlagosan 81,5 év volt, ami 2022-hez képest 0,9 évvel... Teljes cikk
- 20 ezer álláskereső vehet részt a felnőttképzési programban az év végéig 6 napja
- Fedezze fel a munkaerőpiac digitális lehetőségeit és jogait! 2 hete
- Tudjon meg többet a munkahelyi elszámolásokról egy pillanat alatt! 2 hete
- Hatnapos vakációra mennek Romániában szerdától a közalkalmazottak 3 hete
- Nagyobb cégeket is kkv-nak lehet majd nevezni? - így bővítenék a magyar vállalkozások támogatási lehetőségeit 3 hete
- Új kihívások előtt a munkavédelem 2024-ben - támogatási programot is indítanak 3 hete
- "Digitális jogosítvány" nélkül nagyot fog ütni a "digitális üvegplafon" 3 hete
- Elindult a tartós álláskeresők elhelyezkedését segítő program 4 hete
- A tartós álláskeresők elhelyezkedését segítő inkubátor program indul 4 hete
- Már lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra 1 hónapja
- 30 év alattiak és munkáltatók figyelem! - április 15-től lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra 1 hónapja