kapubanner for mobile
Megjelent: 2 éve

Már 40 ledolgozott év után nyugdíjba lehet vonulni Szlovákiában, érkezik a szülői bónusz

A nyugdíjreform részeként januártól eltörölhetik a 64 évben megállapított nyugdíjplafont.

Eltörlik a 64 évben megállapított nyugdíjplafont Szlovákiában, már 40 ledolgozott év után nyugdíjba lehet vonulni - írja a Világgazdaság. Ha a parlament is nyugdíjreform tervezetet, akkor jövő januárban léphet életbe. 

Az 1967-ben és még később születettek csak 64 éves koruk után mehetnek nyugdíjba, az új, mozgó korhatár az átlagéletkor növekedésének lesz függvénye. A reform részeként a munkavállalók 40 ledolgozott év után nyugdíjba vonulhatnak, ám ebben az esetben alacsonyabb nyugellátást kapnak. Minden egyes, a tényleges nyugdíjkorhatár előtti hónap 0,3 százalékkal csökkenti a nyugdíjat, tehát 1 év esetében ez 4 százalékkal kisebb nyugdíjat eredményez.

Milan Krajniak munkaügyi miniszter ragaszkodott a szülői bónusz bevezetéséhez. Ez eredetileg úgy állt volna össze, hogy minden, munkaviszonyban lévő gyerek két évvel korábbi bérének 5 százalékát átutalhatta volna szüleinek, 2,5 százalékot az apjának, 2,5 százalékot az anyjának. Így aki 1000 eurót keres havonta, 50 eurót utalhatott volna át a szüleinek. Az 5 százalékot végül 3 százalékra mérsékelték, 1,5-1,5 százalék járhat egy-egy szülőnek, és maximum a mindenkori országos átlagfizetés 1,2-szereséből számíthatják ki a szülői bónusz nagyságát. A bónuszból nem részesülhetnek azok a szülők, akiknek gyermekei külföldön dolgoznak.

Szlovákiában jelenleg 1,1 millió öregségi nyugdíjas él, átlagnyugdíjuk 513 euró.

 

VG

  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Ennyi dolgozó túlórázik az Európai Unióban

2023-ban az Európai Unióban (EU) a foglalkoztatottak 7,1%-a túlórázott, vagyis dolgozott az átlagos heti 40 óránál többet a főállású dolgozók... Teljes cikk

Hatnapos vakációra mennek Romániában szerdától a közalkalmazottak

Hatnapos vakációra mennek szerdától a romániai közalkalmazottak, mivel a bukaresti kormány pihenőnappal kötötte össze a május elsejei munkaszüneti... Teljes cikk