kapubanner for mobile
Megjelent: 14 éve

Manipulálja az átlépőket az OTP Magánnyugdíjpénztár

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) szerint az OTP Magánnyugdíjpénztár 303 tag esetében jogellenesen kezdeményezte az átlépési nyilatkozatok felülvizsgálatát - közli a Napi Gazdaság.

A felügyelet bejelentés nyomán folytatott célvizsgálatot a kasszánál. A vizsgálat megállapította, hogy a pénztár 2010. januárjában 10 599, átlépési szándékát az átvevő pénztárak útján szabályosan bejelentő tagját levélben kereste meg, és tájékoztatta őket a növekedési portfólió 2009. évi nettó hozamáról, megjegyezve, hogy az a hazai magánnyugdíjpénztárak között a második legmagasabb.

Közölte továbbá a kassza 2000-2009 közötti átlaghozamát, 10 éves vagyonnövekedési mutatóját, és felajánlotta a tagoknak, hogy ezen információk ismeretében a csatolt nyilatkozat kitöltésével az elbírálás alatt lévő átlépési kérelmüket visszavonhatják.

Megírta azt is, hogy a magánnyugdíjpénztárak árfolyamadatairól összehasonlító adatok tekinthetők meg a felügyelet honlapján. E megkeresés nyomán a megadott határidőig, 2010. január 29-ig 303 tag jelentette be átlépési nyilatkozatának visszavonását, akiknek átléptetését a pénztár nem végezte el.

A felügyelet szerint a pénztár jogellenesen kezdeményezte az átlépési nyilatkozatok felülvizsgálatát, és megsértette a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló törvényt is.

A felügyelet a súlyosabb intézkedés alkalmazását, illetve bírság kiszabását mellőzte, figyelemmel arra, hogy a jogsértés a pénztár esetében első ízben fordult elő, és a kassza a felügyelettel maximálisan együttműködött.

Napi Gazdaság
  • 2024.06.05Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit, képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján. Betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.10.02Tréning Kerekasztal Konferencia 2024. A 2024-es, őszi Tréning Kerekasztal Konferenciánk célja, hogy a résztvevők sokféle megközelítést kapjanak arról, a technológia hogyan épülhet be a tréningek világába.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Jövő tavaszra készül el a Sensirion új debreceni bázisa - 100 munkahely jön létre

Jövő tavaszra készül el teljesen a szenzorgyártó svájci Sensirion új debreceni gyártócsarnoka és raktárbázisa - mondta Ábrahám László, a... Teljes cikk

Új cég csatlakozott a mentorprogramhoz - a cél, hogy ne a szociális háttér számítson

A B+N Referencia Zrt. is csatlakozott az Apponyi Franciska Jövőműhely Programhoz, amelyet a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős... Teljes cikk

Átadták a Schneider Electric új gyárát - 500 új munkahely jön létre

Az új, klímasemlegesen működő üzem Dunavecsén már a francia vállalat ötödik magyarországi gyára lesz, ahol középfeszültségű eszközöket... Teljes cikk