Majd 2 millió üres állás Németországban
1,98 millióra emelkedett Németországban a betöltetlen álláshelyek száma a tavalyi negyedik negyedévben - derült ki a szövetségi foglalkoztatási hivatal (BA) munkaerőpiaci és foglalkozási kutatóintézetének (IAB) csütörtöki jelentéséből.
A tavalyi negyedik negyedévben az előző negyedévhez képest 160 ezer 900-zal, 8,8 százalékkal nőtt, éves összehasonlításban pedig 295 ezer 500-zal, 17,5 százalékkal emelkedett az üres álláshelyek száma a német munkaerőpiacon.
Az üres álláshelyek túlnyomó többsége már a felmérés időpontjában betöltetlen volt. Országosan 1,63 millió (82 százalék) azonnal betölthető, 352 ezer 500 (18 százalék) pedig később betölthető állás volt. Ez azt mutatja, hogy a megfelelő munkaerő iránti versenynyomás meglehetősen magas.
A munkaerőhiány 4,5%-ra nőtt. A cégek által igényelt 100 dolgozóra 4,5 üres állás jutott a tavalyi negyedik negyedévben.
MTI
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Spontán sztrájkba kezdtek a román kormányalkalmazottak, béremelést követelnek - írta hétfőn az economedia.ro az érintett szakszervezet vezetőjét... Teljes cikk
Qu Jing megtorlással fenyegette meg azokat a beosztottakat, akik panaszt tettek a vezetésére. Teljes cikk
Az Európai Unió tagállamainak adatait összesítve 2023-ban a születéskor várható élettartam átlagosan 81,5 év volt, ami 2022-hez képest 0,9 évvel... Teljes cikk
- Így csábítanak a cégek a HVG Állásbörzén 1 hónapja
- Kiderült, miért váltak óvatosabbá a dolgozók a munkahelyváltást illetően 1 hónapja
- A gyenge fejlődés a munkaerőpiacot is visszafejlődéssel fenyegeti Németországban 1 hónapja
- Németország kinyitotta álláspiacát a szakképzettek előtt 1 hónapja
- "Szellemállásoktól" hemzsegnek az állásportálok - de mi értelme a kamu álláshirdetéseknek? 2 hónapja
- A legdrágább munkakör a betöltetlen munkakör. De mennyi az annyi? 2 hónapja
- Így lesz minőségi munkaerő: üzleti fórum német cégekkel Debrecenben 3 hónapja
- Németországban nőtt a munkanélküliség februárban 3 hónapja
- Több mint ezren szerezhetnek ingyen jogosítványt a sofőrhiány miatt 3 hónapja
- Gazdasági elemzés: a migráció hosszabb távon nem tudja megoldani Hollandia munkaerőhiányát 3 hónapja
- Ebben a 10 uniós városban a legkönnyebb most munkát találni 3 hónapja