Magyar vállalat növekszik leggyorsabban Európában
Az üzleti élet Oscar-ját kapta az NNG. A hazai székhelyű navigáció fejlesztő nyerte el Európa leggyorsabban növekvő cégének járó elismerést.
A budapesti székhelyű navigáció fejlesztő vállalatot több mint 3500 nevező közül „Navigation for All” stratégiájáért választották legjobbnak. Ennek lényege, hogy a cég rugalmasan skálázható navigációs szoftverére alapozva a prémium mellett az alacsonyabb kategóriájú járművekhez is kínál megfizethető navigációs megoldásokat.
Arany mellé bronzot is nyertek
Az európai első helyezésen túl még egy díjat is hazavihetett az NNG: az IBA zsűrije az észak-amerikai régióban is a legjobbak között értékelte az NNG-t, és bronzzal jutalmazta Amerikában elért üzleti eredményeit.
Az International Business Awards vállalatok és cégvezetők kiemelkedő eredményeit hivatott elismerni. A díjakra a világ bármely pontjáról, méretüktől függetlenül nevezhetnek a cégek. Idén több mint 60 országból érkeztek pályázatok, amelyeket a közel 250 fős zsűri két körben értékelt.
„A 2014-es év különösen intenzív volt a számunkra: 650-re nőtt a létszámunk, irodákat nyitottunk Japánban, Amerikában, és már folyik a toborzás az idén induló szegedi fejlesztő központukba is, ahova 200 főt keresünk. Mindezek a számok azt bizonyítják, jól döntöttünk, amikor stratégiát váltva az autóiparra helyeztük át tevékenységünk fókuszát, megváltoztatva ezzel az egész iparág képét. Mérhetetlenül büszke vagyok kollégáimra az NNG-nél, akikkel mindezt elértük”– mondta Balogh Péter, az NNG társalapítója és vezérigazgatója a díjátadót követően.
A mostani elismerés idén már a második komoly nemzetközi üzleti díj az NNG számára, korábban a European Business Award-ot nyerte el, 17 000 cég közül jutva az élre.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
A Tesco anyák napja alkalmából áruházi és irodai bejárással várta a kollégák anyukáit, hogy lehetőségük legyen jobban megismerni gyermekeik munkakörülményeit. Teljes cikk
A kormány együttműködési megállapodást kötött a Yettel Magyarországgal és a Cetin Hungary Zrt.-vel a digitalizáció és a távközlés fejlesztése... Teljes cikk
A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) tagvállalatai javulásra számítanak üzleti helyzetük tekintetében, és nem számítanak a... Teljes cikk
- Melyek a legnagyobb nyugdíjas szövetkezetek? Itt a toplista 2 hónapja
- Helycserék az élmezőnyben - itt a legnagyobb relokációs cégek listája 2 hónapja
- "Európában minden adott ahhoz, hogy megnyerjük az MI-csatát" 2 hónapja
- Melyek a legnagyobb flottakezelők? 2 hónapja
- Az új valuta a home office, Magyarország vonzó BSC-célpont 2 hónapja
- A mesterséges intelligenciát a nemek közötti egyenlőtlenség felszámolására kell használni 3 hónapja
- Itt a legnagyobb diákmunka-közvetítők listája 3 hónapja
- Kiábrándítóan lassan növekszik a női vezetők száma - mutatjuk, hogy befolyásolja ezt a rugalmas munkavégzés 3 hónapja
- Elfogadás küszöbén áll az EU Mesterséges Intelligencia Rendelete 3 hónapja
- Így járulhat hozzá a HR a vállalati sikerhez: a HR-es mint az üzleti stratégiaalkotás résztvevője 3 hónapja
- Őrzi helyét a lista élén a Prohumán, de történt változás az élbolyban - itt a toplista a munkaerő-kölcsönző cégekről 4 hónapja