Magyar szíveket dobogtat a Sólyom
Több száz embert akar felvenni a közeljövőben a Sólyom Hungarian Airways - az eddig felvett emberek 80 százaléka volt Malév-dolgozó.
Az Álmos nevet viselő gépről Vágó József azt mondta, a pilóták beszámolója szerint alig fogyaszt többet, mint egy újabb repülő. A tervek szerint október elején indul az első menetrend szerinti járatuk. Az idén az év végére 36 desztinációra repülnek, induláskor 22 célállomást hirdetnek meg. Egyelőre 12 géppel számolnak ebben az évben, de számuk bővülhet. Hosszú távú járatok a jövő évi menetrendben várhatók.
A lízingcég alkatrészeket is biztosít a gépekhez - például futómű, hajtómű, fékszárny -, aminek az értéke több millió dollár. "Ennyivel is olcsóbbak tudunk lenni. Másnak ezt ki kell fizetnie, értelemszerűen ez megjelenik a jegyárakban" - hangsúlyozta a vezérigazgató, aki úgy kalkulálta, hogy 30-40 százalékkal vannak jelenlegi piaci árak alatt.
Egy lízingelt gép egy hét alatt kitermeli a fizetendő díjat, így nem kell azon stresszelniük magukat, hogy naponta három utat szervezzenek neki. "Mi úgy határozzuk meg, hogy ahová érdemes menni, ahová nyereséges menni, oda fogunk repülni, ahová meg nem, oda nem fogunk repülni" - fogalmazott Vágó József.
Az eddig felvett harminc ember 80 százaléka volt maléves, és ahogy a gépek jönnek folyamatosan, további több száz embert. Például a hat gépre 120 légi kísérőt kell alkalmazniuk, ugyanakkor 700-an jelentkeztek, akikből 150-en a volt maléves, a többiek nagy nevű külföldi légitársaságoknál dolgozó magyarok, akik hazaszerződnének a Sólyomhoz - mondta a vezérigazgató. Az egyik pilóta elmondta, a Malév csődje után fél évet repült Afrikában, a csádi elnök gépén dolgozott, de a magyarországi munkavégzés számára első számú szempont.
Híradó.hu
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
A Tesco anyák napja alkalmából áruházi és irodai bejárással várta a kollégák anyukáit, hogy lehetőségük legyen jobban megismerni gyermekeik munkakörülményeit. Teljes cikk
A kormány együttműködési megállapodást kötött a Yettel Magyarországgal és a Cetin Hungary Zrt.-vel a digitalizáció és a távközlés fejlesztése... Teljes cikk
A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) tagvállalatai javulásra számítanak üzleti helyzetük tekintetében, és nem számítanak a... Teljes cikk
- Jubileumi HR konferencia a Debreceni Egyetemen 5 hónapja
- Hamarosan leköszön a Szallas.hu Zrt. vezérigazgatója 6 hónapja
- Kétszáz új munkahely jön létre Miskolcon 6 hónapja
- Szelídültek vagy vadabbak lettek az informatikusok bérigényei? 6 hónapja
- Fizetésemelésért tüntettek az RTL vágói 8 hónapja
- 300 új munkahelyet hoz létre Nyíregyházán a LEGO 8 hónapja
- Kétszáz munkahelyet hoz létre egy kínai beruházó Kaposváron 10 hónapja
- Létszámrekordot döntött az Emirates 10 hónapja
- Egyszerűsödnek a beruházási támogatások feltételei, még több munkahely jöhet létre 10 hónapja
- Ekkora béremelést kapnak az amerikai légitársaság pilótái 11 hónapja
- Gazdaságfejlesztési Minisztérium: a kormány megmentette a Dunaferrt 11 hónapja