Ma ismét egyeztet a VDSZSZ és a MÁV
Újabb egyeztetést tartanak ma a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) és a MÁV-társaságok képviselői a szakszervezet sztrájkköveteléseiről.
A legutóbbi, július 17-ei tárgyaláson Zsoldos Marianna, a MÁV Zrt. humánerőforrás igazgatója, a munkáltató tárgyaló delegációjának vezetője elmondta: nincs új ajánlatuk a szakszervezeti követeléssel kapcsolatban. Arra kérte a szakszervezetet, lássák be, nem reálisak a követelések.
A szakszervezet tárgyalódelegációja szerint reálisak és jogosak a követeléseik. Bárány Balázs, a VDSZSZ alelnöke az egyeztetést követően az MTI-nek elmondta, hogy bár nem haladnak az egyeztetések, ennek ellenére kötelességük a tárgyalásokat folytatni. Bárány Balázs megismételte korábbi kijelentését, hogy sztrájkfelhívásuk érvényben van, ha a sztrájkbizottság úgy ítéli meg, folytatják a felfüggesztett munkabeszüntetést.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
A Tesco anyák napja alkalmából áruházi és irodai bejárással várta a kollégák anyukáit, hogy lehetőségük legyen jobban megismerni gyermekeik munkakörülményeit. Teljes cikk
A kormány együttműködési megállapodást kötött a Yettel Magyarországgal és a Cetin Hungary Zrt.-vel a digitalizáció és a távközlés fejlesztése... Teljes cikk
A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) tagvállalatai javulásra számítanak üzleti helyzetük tekintetében, és nem számítanak a... Teljes cikk
- Hogyan vehetem ki az apasági szabadságot, ha csak 10 napot dolgozom egy hónapban? 2 hónapja
- Mikor kapom meg a fizetésem és a bent maradt szabadságomat, ha felmondtam? 2 hónapja
- Jogszerűen nem fizették ki a túlóráimat, ha táppénzen voltam? 2 hónapja
- Egy egyetemi hallgató egy évvel a diplomája megszerzése után többet keres, mint korábbi egyetemi oktatója 2 hónapja
- Felmondási idő alatt is jár a temetési szabadság? 2 hónapja
- Egy lassú előre, két gyors hátra: foglalkoztatási pávatánc 2 hónapja
- Az új valuta a home office, Magyarország vonzó BSC-célpont 2 hónapja
- Mit tudok tenni, ha nem kaptam meg a béremet a munkaviszony megszűnését számított 5 munkanapon belül? 3 hónapja
- Mit tudunk tenni, ha nem akarják kifizetni a bent maradt szabadságot? 3 hónapja
- Mit tehetek, ha a felmondási idő utolsó hetére Covidos lettem? 3 hónapja
- Változások a Rail Cargo Hungaria vezetésében 3 hónapja