Lejtőre került a cseh munkaerőpiac is
Áprilisban 3,4 százalékra nőtt a munkanélküliség Csehországban a márciusi 3 százalékról - közölte a cseh munkaügyi hivatal. Sok cég még kivár, és az állami támogatások lehetőségét mérlegeli, de több nagyvállalat már jelezte, hogy a jövőben elbocsátásokra kényszerül.
Jana Malácová munkaügyi és népjóléti miniszter szerint a munkanélküliségi adatok egyelőre kedvezőek. Az egyik oldalon ugyan sok ezren elveszítették munkájukat, elsősorban a vendéglátóiparban és az idegenforgalomban, ugyanakkor sokan új munkát találtak például a mezőgazdaságban, építőiparban.
"Relevánsabb adatokat a munkaerőpiacról nagyjából egy hónap múlva kaphatunk. Jelenleg sokan még kivárnak, mérlegelik, milyen támogatást kapnak az államtól, és hogy jönnek ki belőle. Több nagy cég jelezte, hogy elbocsátásokra kényszerül" - mondta a miniszter.
Pénzügyi elemzők szerint az áprilisi adatok már egyértelműen azt jelzik, hogy a cseh gazdaságban visszaesés indult meg.
A szabad munkahelyek száma a márciusi adatokhoz viszonytva 9500-al 333 ezerre csökkent.
A munkanélküliség áprilisban Prágában volt a legalacsonyabb, 2,4 százalék, a legmagasabb pedig Észak-Morvaországban, ahol meghaladta az 5 százalékot.
Munkanélküli segélyt április végén 93 ezer ember kapott, a nyilvántartott munkanélküliek majdnem 37 százaléka. Az állami segély átlagértéke 8500 korona (114 750 forint).
- 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. Részletek Jegyek
- 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
2023-ban az Európai Unióban (EU) a foglalkoztatottak 7,1%-a túlórázott, vagyis dolgozott az átlagos heti 40 óránál többet a főállású dolgozók... Teljes cikk
Hatnapos vakációra mennek szerdától a romániai közalkalmazottak, mivel a bukaresti kormány pihenőnappal kötötte össze a május elsejei munkaszüneti... Teljes cikk
A brit cégvezetők 7,7%-a 70 év feletti - derül ki egy kutatásból. Teljes cikk
- Így áll az EU-tagállamok munkanélküliségi rátája 2024 márciusában 6 napja
- A munkanélküliségi ráta alakulása Magyarországon (2021. március-2024. március) 2 hete
- Megérkeztek a KSH adatai: emelkedett a munkanélküliségi ráta 2 hete
- Jobban aggódnak a munkájukért a magyar dolgozók, mint tavaly év végén 2 hete
- A tartós álláskeresők elhelyezkedését segítő inkubátor program indul 3 hete
- Nagy Márton: a munkanélküliség emelkedése átmeneti 4 hete
- A vártnál jobban csökkent az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma az Egyesült Államokban 1 hónapja
- Szinte nincs munkanélküli ebben az európai fővárosban 1 hónapja
- Így alakult a munkanélküliség az EU-ban és az euróövezetben 1 hónapja
- Nyilvántartott álláskeresők száma Magyarországon - valóban rekord alacsony a legfrissebb adat? 1 hónapja
- 123 ezer ukrán menekültnek van már munkája ebben az országban - így adják vissza a nekik nyújtott segítséget 1 hónapja