Legjobb munkahely díjat kapott az IT Services Hungary
A European Business Awards a legjobb munkahelynek választotta az IT Services Hungaryt, közölte a cég szerdán.
A nemzetközi zsűri döntését kommentálva Bőthe Csaba, az ITSH ügyvezetője elmondta, ennek az elismerésnek azért örül különösen, mert az ITSH épp akkor érdemelte ki a legjobb munkahely kitüntető címét, amikor a vállalat történetének fontos mérföldkőhöz ért. Az ITSH már az év elején Magyarország legnagyobb ICT foglalkoztatója lehetett a maga 3200 munkatársával, ez a szám, a cég tervei szerint, év végére már 3900 fősre duzzad, ami – többek között – a debreceni és a pécsi telephelyek kibővítését, részben új helyre költözését is indokolttá tette.
A T-Systems International leányvállalataként működő ITSH-nak – megbízásállománya növekedésével – párhuzamosan nő a munkaerő-igénye is: a cégnél nyelveket, elsősorban németül és angolul beszélő fiatal szakembereket keresnek folyamatosan. A szakember-utánpótlást részben az négy magyarországi településen – Budapesten, Debrecenben, Pécsett, és Szegeden – létesített szolgáltató-központjaik és az adott térség felsőoktatási intézményei között kialakított szoros együttműködések biztosítják, részben pedig a cég folyamatos „toborzó akciói”, amelyek közül nem egy kifejezetten innovatív módját választotta az új kollégák megszólításának. (Idén például on-line játék keretében is kerestek új kollégákat, akiknek egy 3 dimenziós, virtuális környezetben kellett különféle „próbákat” kiállniuk.)
„Már az is megtiszteltetés és persze nagy felelősség a számunkra, hogy a szakmánkban mi vagyunk a legnagyobb munkahely. Az azonban, hogy nemcsak mennyiségi, de minőségi szempontból is mi lehettünk a legjobbak – ráadásul nemcsak saját iparágunkon belül, hanem több iparág közötti megmérettetésben végeztünk az élen – a vártnál is beszédesebb visszaigazolása a munkáknak. Annak a stratégiának, amelynek megvalósítását az elmúlt években kezdtük el a kollégáimmal, és amellyel megalapoztuk az ITSH történetének egy új, remélhetőleg a korábbinál is sikeresebb fejezetét. Ezt a korszakhatárt idén arculatváltással is hangsúlyozni igyekeztünk mind önmagunk, mind a külvilág felé. Azt hiszem, nem is válthattunk volna jobbkor logót – amelyet most rögtön ki is egészíthetünk egy rangos, nemzetközi elismerés pecsétjével…” – tette hozzá Bőthe Csaba, utalva arra a tényre, hogy ez év nyarán – szolgáltatási portfóliója kibővítésével, megújításával egyidejűleg – új arculatot is kapott az ITSH.
A cég közleménye szerint Forgács Judit HR-vezető elmondta, az ITSH-nál dolgozók elégedettségének változását, illetve a márka ismertségének és vonzerejének a növekedését, már az idén lezárult különféle munkáltatói kutatások, többek között az AON Hewitt és Randstad felmérések pozitív eredményei is jelezték.
Az AON Hewitt felmérése egyébként választ adott arra a kérdésre is, milyen tényezők játszottak szerepet abban, hogy az ITSH márka percepciója, megítélése rövid idő alatt komoly fejlődésen ment keresztül. Forgács Judit a „céges vonzerő” öt legfőbb okaként:
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
A Tesco anyák napja alkalmából áruházi és irodai bejárással várta a kollégák anyukáit, hogy lehetőségük legyen jobban megismerni gyermekeik munkakörülményeit. Teljes cikk
A kormány együttműködési megállapodást kötött a Yettel Magyarországgal és a Cetin Hungary Zrt.-vel a digitalizáció és a távközlés fejlesztése... Teljes cikk
A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) tagvállalatai javulásra számítanak üzleti helyzetük tekintetében, és nem számítanak a... Teljes cikk
- Why employees have become more cautious about changing jobs 3 hete
- A kormány együttműködési megállapodást írt alá a digitalizáció fejlesztése érdekében 3 hete
- Már lehet pályázni a Sokszínű és Méltányos Munkahely elismerésre 4 hete
- Engedjük-e a főnököt tárgyalni? 4 hete
- Folytatódik Zalaegerszegen az ipari park kialakítása - akár 500 új munkahely is létrejöhet a térségben 1 hónapja
- Íme néhány meglepő trend a munkahelyi étkezéssel kapcsolatban 1 hónapja
- Úton a felsővezetői lét felé - hogyan segíthet egy mentor a cél elérésben? 1 hónapja
- Nem a vezető neme a lényeg - Aurelia Luca, Skanska 1 hónapja
- Vezetők és HR-esek továbbkattintani nem ér, foglalkozni kell a menopauzával! 1 hónapja
- Mocskos irodai titkok: Brit dolgozók vallottak munkahelyi higiénés szokásaikról 1 hónapja
- Milyen közös munkára van szükség a vezetők és a HR között a toborzás és megtartás témájában? 2 hónapja