Leépít és inkább a mesterséges intelligenciába fektet az egyik felhőszolgáltató
A vállalat 500 dolgozóját küldte el.
500 alkalmazottat bocsát el, vagyis dolgozóinak 16%-át építi le a Dropbox felhőszolgáltató - írja a portfolio a cég holnapján megjelent blogbejegyzés alapján. Drew Houston, a vállalat vezérigazgatója azt írta, hogy a cég lassuló növekedéssel számol, ami többek között az üzletág érésének köszönhető. Arra is kitért, hogy a piaci verseny egyre inkább a mesterséges intelligencia-fejlesztések körül erősödik, amire a vállalatnak is reagálnia kellett. A fejlesztéshez új termékekre lesz szüksége a vállalatnak, amihez teljesen más képességekkel rendelkező munkavállalókat keresnek majd.
- 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége. Részletek Jegyek
- 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni Részletek Jegyek
- 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
Hatnapos vakációra mennek szerdától a romániai közalkalmazottak, mivel a bukaresti kormány pihenőnappal kötötte össze a május elsejei munkaszüneti... Teljes cikk
A brit cégvezetők 7,7%-a 70 év feletti - derül ki egy kutatásból. Teljes cikk
Az Egyesült Államokban 30 millió dolgozó tartozik versenytilalmi megállapodás hatálya alá. Teljes cikk
- "Digitális jogosítvány" nélkül nagyot fog ütni a "digitális üvegplafon" 1 hete
- Mit keresnek a vállalatok egy vezetőben 2024-ben? 1 hete
- Méltatlan elbocsátás zajlik a Teslánál: többen a biztonságiaktól tudták meg, hogy felmondtak nekik 3 hete
- Mesterséges intelligenciával alkotott műsorvezető mutatkozott be a köztévén 3 hete
- Minél több a mesterséges intelligencia a munkahelyen, annál rosszabb a dolgozók életminősége 1 hónapja
- Cégvezetők Csúcstalálkozója - 2024. Könnyebb vagy nehezebb lesz a pálya? 1 hónapja
- Jelentős leépítésbe kezd a Citigroup 1 hónapja
- Az emberi tényező egyelőre nem pótolható, a mesterséges intelligencia nem fenyegeti az ügyvédi munkát 2 hónapja
- Az ENSZ elfogadta az első határozatát a mesterséges intelligencia fejlesztéséről és szabályozásáról 2 hónapja
- Tömeges elbocsátások jönnek az Unilevernél 2 hónapja
- A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon? 2 hónapja