kapubanner for mobile
Megjelent: 10 hónapja

Leállt a 30 ezer embert foglalkoztató fuvarozó cég, mindenkit elküldenek

A Yellow Corp a teherfuvarozási ágazat három nagy vállalatának egyikeként volt ismert.

A Yellow Corp. amerikai teherfuvarozó vállalat vasárnap leállította működését, és mind a 30 000 dolgozóját elbocsátja - írja a CNN.  A múlt héten olyan hírek láttak napvilágot, hogy július 31-ig csődeljárás indul, bár a vállalat a múlt héten csak annyit közölt, hogy továbbra is tárgyalásban áll a Teamsters szakszervezettel - amely mintegy 22 000 sofőrt és dokkmunkást képvisel a vállalatnál - és hogy minden lehetőségét mérlegeli. A Teamsters hétfőn közölte, hogy a vállalat csődöt jelent.

"A mai hír sajnálatos, de nem meglepő. A Yellow bebizonyította, hogy nem tudta magát menedzselni a több milliárd dolláros munkavállalói engedmények és a kormány által nyújtott több százmilliós mentőcsomag ellenére sem. Ez egy szomorú nap a munkavállalók és az amerikai fuvarozási ágazat számára" - mondta Sean O'Brien, a Teamsters elnöke.

Az 1929-ben alapított Yellow, a Roadway és a Consolidated Freightways egykor a teherfuvarozási ágazat nagy hármasaként volt ismert. A CF 2002-ben megszűnt. A Yellow Corp. bezárásával a "nagy hármas" utolsó két szereplője is megszűnt.

  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Hatnapos vakációra mennek Romániában szerdától a közalkalmazottak

Hatnapos vakációra mennek szerdától a romániai közalkalmazottak, mivel a bukaresti kormány pihenőnappal kötötte össze a május elsejei munkaszüneti... Teljes cikk

Megszavazták a versenytilalmi záradékok betiltását, amik megakadályozzák, hogy a dolgozók a versenytársaknak dolgozzanak

Az Egyesült Államokban 30 millió dolgozó tartozik versenytilalmi megállapodás hatálya alá. Teljes cikk