Külföldön terjeszkedik a Kürt Zrt.
A Kürt Zrt. integrált információbiztonsági technológiája Európa után az USA-ban és a Közel-Keleten is nagy sikerrel debütált. A csúcstechnológiai vállalat adatmentési technológiáját Vietnám és Egyiptom vette meg. A régióban 2006 decemberétől - a német és osztrák leányvállalatok mellett - cseh, román, francia és szaúd-arábiai ügyfélszolgálati irodák is értékesítik a Kürt adatmentés szolgáltatásait.
"A világon minden országban ugyanazokkal az informatikai és információbiztonsági kihívásokkal állnak szemben a szakemberek. Számos eredményes projektünk bizonyítja, hogy a Kürt tudása és technológiái mindenütt magas hozzáadott értékkel bírnak. Komoly erőfeszítéseket teszünk ennek a kedvező piaci pozíciónak a kihasználására: célunk, hogy 2010-re árbevételünk 40 százaléka nemzetközi projektekből származzon" - nyilatkozta a cég mai sajtótájékoztatóján Kmetty József vezérigazgató.
A vállalat információbiztonsági termékei ma már Európa mellett a Közel-Keleten és az USA-ban is keresett árucikkek. Megbízóik között katari, New York-i pénzintézetek, dubai nagyvállalatok szerepelnek és kilátásba került egy közel-keleti leányvállalat nyitása is.
Az információbiztonsági piac bővítése mellett az adatmentés nemzetközi karrierjére is nagy hangsúlyt helyeznek. Amellett, hogy német és osztrák leányvállalatai ebben az üzletágban is eredményesen működnek, az idei év elején a cég megnyitotta cseh, román, francia és szaúdi-arábiai kereskedelmi képviseletét. A képviseletek a Kürt értékesítő partnereként működnek, franchise jelleggel. Az újabb - lengyel és olasz - ügyfélszolgálati irodák nyitása már előkészítés alatt van.
Az adatmentési szolgáltatás értékesítése mellett a Kürt a technológiáját is piacra dobta. Teljes adatmentési know-how-ját 2007 elején vásárolta meg a vietnámi és az egyiptomi kormány. A Kürt alapítása óta először, önálló termékként értékesítette legrégebbi üzletágának teljes tudásanyagát (adatmentési dokumentációkat), kiépítette ügyfeleinél a Magyarországon is technikai kuriózumnak számító tiszta terű laboratóriumot, és felkészítette a Kürt-adatmentés technológiájának használatára a külföldi szakembereket. Az adatmentési technológiák kutatása és fejlesztése továbbra is a Kürt Csoportnál zajlik.
A kiterjedt nemzetközi hálózat létrejöttében fontos szerepe van a CeBIT-nek. A világkiállításon idén már 15. alkalommal szerepelt a magyar vállalat.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
A Tesco anyák napja alkalmából áruházi és irodai bejárással várta a kollégák anyukáit, hogy lehetőségük legyen jobban megismerni gyermekeik munkakörülményeit. Teljes cikk
A kormány együttműködési megállapodást kötött a Yettel Magyarországgal és a Cetin Hungary Zrt.-vel a digitalizáció és a távközlés fejlesztése... Teljes cikk
A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) tagvállalatai javulásra számítanak üzleti helyzetük tekintetében, és nem számítanak a... Teljes cikk
- A képzésekben hisznek a nagyvállalatok 17 éve
- Induló cégnél kell kezdeni a karrierépítést 17 éve
- Új biztonsági kutató-fejlesztő központ létesül Veszprémben 17 éve
- Kmetty József, a Kürt Zrt. vezérigazgatója 17 éve
- Kmetty József lett idén az Év Informatikai Cégvezetője 17 éve
- Újabb megbízást kapott a B&D ComMedia 17 éve
- Kürti Sándor a világ legjobb üzletembere választás zsűrijében 18 éve
- Az egészség díja a Kürtnek 20 éve