Körömlakklemosóval gyújtotta fel a munkásszállót
Különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés kísérlete miatt vádemelést javasol a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság egy férfi ellen, aki a gyanú szerint tüzet okozott egy tiszakécskei munkásszállón, hogy megölje az épület tulajdonosát.
A nyomozás során kiderült, hogy az egyik lakó - egy 25 éves férfi - haragudott az épület tulajdonosára, ezért meg akarta ölni. Körömlakklemosó folyadékot vásárolt, amelyet égésgyorsítónak használva tüzet okozott. Az épület folyosóin elhelyezett tűzoltó készülékeket előzőleg elrejtette.
A gyújtogatót néhány órán belül őrizetbe vették. Kihallgatásakor elmondta, az egyik égésgyorsítót a konyhában gyújtotta meg azért, hogy az ott elhelyezett gázpalack felrobbanjon, miközben tudta, hogy az épületben többen tartózkodnak.
A letartóztatásban lévő gyanúsítottat a rendőrök előre kitervelten, különös kegyetlenséggel, több ember életét veszélyeztetve elkövetett emberölés kísérletével, valamint közveszélyokozással gyanúsítják. Az iratokat vádemelési javaslattal küldték meg a megyei főügyészségre.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Hat magyarországi konferencia és wellness szálloda, valamint rendezvényhelyszín kapott Aranynap-díjat kiemelkedő színvonalú szolgáltatásaiért 2023.... Teljes cikk
Csütörtöktől elérhető a 30 évesnél idősebb álláskeresőknek szóló, 150 milliárd forintos támogatási rendszer - mondta a Czomba Sándor... Teljes cikk
A 2021-2027-es időszakra szóló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) 2500 milliárd forint keretéből az idén... Teljes cikk
- Szigorodnak a munkásszállás-építés támogatásának feltételei 6 hónapja
- Lakhatási szegénység: a magyar és a külföldi vendégmunkások egyaránt nehéz helyzetben vannak 7 hónapja
- Túlárazott munkásszálló - vádat emeltek a volt polgármester ellen 7 hónapja
- Vendégmunkások lakják a régen bezárt kollégiumot 7 hónapja
- A munkásszálló-építések leállítását sürgetik 8 hónapja
- Házbővítésnek álcázhatták egy munkásszálló építését a győri kertvárosban 10 hónapja
- Vendégmunkások áraszthatják el Hajdúszoboszlót. Mi lesz így a helyi turizmussal? 11 hónapja
- Kétszáz férőhelyes munkásszállót adtak át Nyíregyházán 12 hónapja
- Bezár a híres csepeli Zászlós munkásszálló 12 hónapja
- Hamarosan még 500 ezer emberre lesz szükség a magyar munkaerőpiacon 1 éve
- Leszúrta kolléganőjét a videojáték-függő férfi, életfogytiglant kaphat 1 éve