Korlátozná az uniós munkavállalókat egy román politikus
Határozott, öt évre szóló munkavállalási engedélyt adna a román munkavállalóknak egy román képviselő. Az ötlete alapjogellenes.
A lap szerint a politikus szerint ez azért lenne jó, mert jelenleg amíg egy román vendégmunkás újra és újra munkavállalási engedélyt kap egy országban, addig sosem fog visszatérni a hazájába. A lényeget összefoglalva a képviselő annyit mondott: Maximum öt év, aztán viszontlátásra, menj egy másik országba munkát keresni". Ötlete miatt az ellenzék lemondásra szólította fel.
Eugen Teodorovici később a Facebook-on azt írta, azért osztotta meg ötletét, mert több százezer román fiatal hagyta el az országot az utóbbi években. Mint írta, nem az a célja, hogy korlátozzák a román munkavállalók lehetőségeit más tagállamokban, hanem hogy egyensúlyt érjenek el és a román érdekeket helyezzék előtérbe. Azt is hozzátette: nem kérdőjelez meg semmilyen uniós szabadságjogokat, de fel akarja hívni a figyelmet a román gazdasági fejlődés és az elvándorlás közötti összefüggésekre.
hvg.hu
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Spontán sztrájkba kezdtek a román kormányalkalmazottak, béremelést követelnek - írta hétfőn az economedia.ro az érintett szakszervezet vezetőjét... Teljes cikk
Qu Jing megtorlással fenyegette meg azokat a beosztottakat, akik panaszt tettek a vezetésére. Teljes cikk
Az Európai Unió tagállamainak adatait összesítve 2023-ban a születéskor várható élettartam átlagosan 81,5 év volt, ami 2022-hez képest 0,9 évvel... Teljes cikk
- Miért megyünk mi magyarok külföldre és miért jönnek hozzánk Ázsiából dolgozni? 1 hónapja
- Hazatérési támogatás, bérkiegészítés, adókedvezmény - így csábítsuk haza a külföldön élő magyarokat 1 hónapja
- Így csábítanak a cégek a HVG Állásbörzén 1 hónapja
- Czomba Sándor: a magyar emberektől nem vehetik el a munkahelyeket a vendégmunkások 1 hónapja
- Ekkora fizetésért jönnének haza a külföldön dolgozó magyarok 1 hónapja
- Hogyan hangoljunk össze embereket különböző kultúrákból vállalati közegben? 1 hónapja
- Új vállalkozásfejlesztési központot hoztak létre a romák elhelyezkedésének támogatására 1 hónapja
- Jogszabály-módosítással erősíti meg az EU a nem uniós munkavállalók jogait 1 hónapja
- 2000 forint az átlagos diákórabér, nyáron pedig újabb emelkedésre lehet számítani 1 hónapja
- Külföldi munka 2 hónapja
- Innentől nehezebb lesz megszerezni a a brit munkavállalói vízumot 2 hónapja