Kónya-Halászi Henrietta, az UniCredit Bank humánerőforrás-fejlesztési osztályvezetője
Kónya-Halászi Henrietta két éve vezeti a magyar bankszektor egyik meghatározó szereplőjének, az UniCredit Bank Hungary Zrt.-nek a humánerőforrás-fejlesztési osztályát. Előtte a National Instruments, az Ernst & Young, valamint a Coloplast képzési specialistájaként dolgozott.
Pályáját angoltanárként kezdte a National Instruments (NI) debreceni leányvállalatánál 2004 januárjában, ahol egy idő után képzési specialistává lépett elő. 2005 áprilisában az Ernst & Young Tanácsadó Kft.-hez váltott, ahol eleinte ugyanebben a munkakörben, később szenior képzési specialistaként látta el feladatait. 2007 április és 2009 január között a Coloplast Hungary Kft. képzési folyamatvezetőjeként a tatabányai és nyírbátori gyárak képzési rendszereiért felelt. Ezt követően lett az UniCredit Bank Hungary Zrt. humánerőforrás-fejlesztési osztályvezetője, egy négyfős csapat szakmai tevékenységét irányítva.
Az eddig eltelt időszak alatt számos kezdeményezés és ötlet valósult meg a szakember által. Jelentős projekt a kétéves munkája eredményeképpen létrejött belső trénerképző a banknál, melyet egyrészt a saját munkatársak évről-évre gyarapodó értékes tapasztalatainak, képességeinek kamatoztatása inspirált, másrészt a kedvezőtlen gazdasági környezet miatt a hatékonysági szempont is komoly indíttatást jelentett. Mára a bank tizenkét jól képzett belső trénerrel rendelkezik - köztük Kónya-Halászi Henrietta is -, akik szakmai és készségfejlesztő tréningeket tartanak a munkatársaiknak, sikeresen ötvözve a munkahelyük alapos ismeretéből fakadó tudást a tréneri készségekkel, ezáltal célirányos és eredményes oktatásokat, képzéseket tartva.
Az UniCredit Bank üzleti filozófiáját elsősorban az ügyfelek igényeinek minél magasabb színvonalú kielégítésére való törekvés határozza meg. Ez a hitvallás jellemzi a kollegák irányába történő hozzáállást is. Ennek megvalósítása elsősorban humánpolitikai feladat.
Kónya-Halászi Henrietta nevéhez fűződik a tehetségmenedzsment programok, innovatív HR termékek fejlesztése (munkavégzés közben megvalósítható alternatív fejlesztési módszerek, tréning portfólió, bottom-up tervezési folyamat), vezetői eszköztár bővítése, miként a kismamák reintegrálását elősegítő program kidolgozása is. Utóbbi eredményeként jött létre egy kifejezetten kismamáknak szóló portál elindítása is, melyet a bankon belül is nagy siker övezett, sőt, a bankcsoporton belül is komoly elismerést aratott.
A szakember hitvallása: innovatív HR termékek fejlesztésével olyan inspiráló környezetet teremteni, melyben minden munkatárs a tudásának, képességeinek legjavát tudja adni, így biztosítva a mindenkori üzleti célok megvalósulását.
Hobbija, kedvence minden olyan tevékenység, ami a Balatonhoz kapcsolódik: Keleti-medence túra kerékpárral, vitorlázás, strandolás. A balatonfüredi velős pirítósnak is nagy rajongója.
Házas, Gréta nevű kislánya húsz hónapos. A gyermek egyéves kora után tért vissza munkahelyére, ahol eleinte négy órában, pár hónappal később már hat órában dolgozik, ily módon törekedve a karrier és a család közötti egyensúly harmonikus megteremtésére.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
„Az Év Felelős Foglalkoztatója 2017” pályázat nyertese a közszféra szervezetei kategóriájában a Józsefvárosi Egyesített Bölcsődék.... Teljes cikk
„Az Év Felelős Foglalkoztatója 2017” pályázat nyertese, az 51-500 főt foglalkoztató szervezetek kategóriájában, az Észak-zalai Víz- és... Teljes cikk
„Az Év Felelős Foglalkoztatója 2017” pályázat nyertese az 1-50 főt foglalkoztató szervezetek kategóriájában a Webstar Csoport Kft. Bertók... Teljes cikk
- Megvan a Raiffeisen új HR igazgatója 8 hónapja
- MNB: továbbra is versenyképesek az önkéntes nyugdíjpénztárak 8 hónapja
- Megérkezett az előrejelzés - Ekkora lehet a nyugdíjkorrekció 8 hónapja
- Kiderült, kik a privátbanki, a vagyonkezelési és a prémium banki szakma legjobbjai 9 hónapja
- Ezer embert építettek le a bankok 9 hónapja
- 120 millió forint extrajuttatást kaptak az Erste dolgozói 11 hónapja
- Hős lesz vagy áldozat, aki meg meri fújni a sípot? Jön a visszaélés-bejelentési rendszer 11 hónapja
- Vezérigazgató-helyetteseket nevezett ki az MBH Bank 12 hónapja
- Jönnek az ingyenes diákhitel számlák 1 éve
- Megszületett az állami óriásbank 500 fiókkal, 9 ezer munkavállalóval 1 éve
- 550 ezer forint fölött van a nettó átlagfizetés a bankszektorban 1 éve