Kilencéves mélyponton az euróövezeti és uniós munkanélküliségi ráta
Több mint kilenc éve a legalacsonyabbra csökkent februárban a munkanélküliségi ráta az euróövezetben és az EU-ban. A magyarországi munkanélküliségi ráta a negyedik legalacsonyabb az EU-ban - írja az MTI.
Az Európai Unió 28 tagállamának szezonálisan kiigazított munkanélküliségi rátája 7,1 százalékra csökkent februárban a januári 7,2 százalékról és az egy évvel korábbi 8,0 százalékról. Az EU februári munkanélküliségi rátája 2008 szeptembere óta a legalacsonyabb.
Februárban 17,632 millióan voltak munka nélkül az EU 28 tagállamában, ebből 13,916 millióan az euróövezet 19 tagállamában. A januárihoz képest az EU-ban 201 ezerrel, az euróövezetben 141 ezerrel csökkent a munkanélküliek száma. Az egy évvel korábbihoz képest 1,968 millióval, illetve 1,436 millióval kevesebben voltak munka nélkül.
A legalacsonyabb munkanélküliségi rátát, 2,4 százalékot a Cseh Köztársaságban regisztrálták februárban. A második és harmadik helyen Németország és Málta osztozott 3,5 százalékkal, a negyedik helyezett pedig Magyarország lett 3,7 százalékkal.
A legnagyobb munkanélküliségi rátát Görögországban regisztrálták, 20,8 százalékosat (decemberi adat), valamint Spanyolországban 16,1 százalékosat.
Februárban minden egyes tagországban csökkent a munkanélküliségi ráta az egy évvel korábbihoz képest, Észtország kivételével, ahol 6,5 százalékra emelkedett 5,8 százalékról (január-januári összevetésben).
A legnagyobb mértékben Cipruson csökkent a munkanélküliségi ráta, 12,6 százalékról 9,6 százalékra, valamint Görögországban 23,4 százalékról 20,8 százalékra (december-decemberi összevetésben), Horvátországban pedig 12,0 százalékról 9,6 százalékra.
MTI
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Spontán sztrájkba kezdtek a román kormányalkalmazottak, béremelést követelnek - írta hétfőn az economedia.ro az érintett szakszervezet vezetőjét... Teljes cikk
Qu Jing megtorlással fenyegette meg azokat a beosztottakat, akik panaszt tettek a vezetésére. Teljes cikk
Az Európai Unió tagállamainak adatait összesítve 2023-ban a születéskor várható élettartam átlagosan 81,5 év volt, ami 2022-hez képest 0,9 évvel... Teljes cikk
- Az infláció alakulása Magyarországon 2024 áprilisáig 1 hete
- A népesség száma gazdasági aktivitás szerint 2 hete
- Legyen befogadóbb a foglalkoztatás jövője: májusban rendezik az EU Sokszínűségi Hónapot 2 hete
- A foglalkoztatási ráta megyénként 2 hete
- Így áll az EU-tagállamok munkanélküliségi rátája 2024 márciusában 2 hete
- Meddig élünk? - mutatjuk, hogy változott az országonként várható élettartam az EU-ban 2 hete
- Anyaként egy nagyvállalatnál: így látják a munka és a magánélet egyensúlyát a Hankooknál dolgozó édesanyák 2 hete
- Czomba Sándor: tovább csökkent a regisztrált álláskeresők létszáma tavaly áprilishoz képest 2 hete
- Mire vágynak a dolgozó anyák? 2 hete
- OECD: a magyar munkaerőpiac a válságok ellenére is ellenállónak bizonyult 3 hete
- Így alakul az érettségizők száma Magyarországon 1998 és 2024 között 3 hete