kapubanner for mobile
Megjelent: 5 éve

Kiégéssel küzdenek a svéd fiatalok

Svédországban növekszik azoknak a fiataloknak a száma, akik kiégés miatt mennek betegszabadságra, vagy hagyják ott a munkahelyüket - írja a BBC.

Annakellenére, hogy Svédországban magas a bér, kedvező a munkaórák száma (a lakosság 1 százaléka dolgozik heti 50 órában) és a svédek híresen nyugodt nép, mégis egyre több fiatal munkavállaló küzd kiégéssel. A szakemberek szerint túl nagy a generációs nyomás - írják.

Korábban a kiégést leginkább pályájuk végén járó, középkorú, vagy inkább idősebb emberekhez kötöttük, mostanra nem csak Svédországban, de a világ valamennyi nemzetében felüti a fejét a munka világába frissen belépő és ott jelentős stresszfaktorral és túlterheltséggel szembesülő fiataloknál - vagy akár még korábban, az egyetemi évek alatt.

Natali Sounvieri a lapnak elmondta, 25 évesen, marketingesként reggel 8-tól délután 5-ig dolgozott, majd otthon is leült a gép elé és folytatta a munkát. "Tulajdonképpen több mint egy évig voltam betegszabadságon, ebből 3-4 hónapig csak az ágyban feküdtem" - mondja. Jelenleg oktatóként dolgozik a mentális egészségügyben.

BBC
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Hatnapos vakációra mennek Romániában szerdától a közalkalmazottak

Hatnapos vakációra mennek szerdától a romániai közalkalmazottak, mivel a bukaresti kormány pihenőnappal kötötte össze a május elsejei munkaszüneti... Teljes cikk

Megszavazták a versenytilalmi záradékok betiltását, amik megakadályozzák, hogy a dolgozók a versenytársaknak dolgozzanak

Az Egyesült Államokban 30 millió dolgozó tartozik versenytilalmi megállapodás hatálya alá. Teljes cikk