kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 11 éve

Kevés a nő a román parlamentben

Kevés a nő a román parlamentben: a törvényhozóknak alig több mint egytizedét adják a szebbik nem képviselői - derül ki egy kedden közölt statisztikai kimutatásból.

A bukaresti Közpolitikák Intézete (IPP) nevű civil szervezet a decemberben megválasztott új román parlament összetételét vizsgálta. Megállapította, hogy a nők a törvényhozók alig 12 százalékát teszik ki. A szenátusban a legrosszabb az arány, a törvényhozóknak mindössze hét százaléka nő, a képviselőházban ez az arány 13 százalék.

A Románia Haladásáért Országos Szövetség (UNPR) nevű egyik kormánypárt áll a legrosszabbul, ugyanis az UNPR-nek nincs egyetlen női törvényhozója sem. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) képviselőházi és szenátusi frakciójában is csak egy nő van Biró Rozália szenátor személyében.

A tanulmány szerint a 2008 és 2012 közötti parlamenthez képest csökkent az első mandátumos törvényhozók aránya, a jelenlegi törvényhozásban az újoncok alig haladják meg az 50 százalékot, míg 2008-ban még 61 százalékot tettek ki.

Nemcsak az új képviselők és szenátorok aránya csökkent, hanem a jogász végzettségű törvényhozóké is, arányuk nem éri el a parlament létszámának egyötödét. Legtöbben a mérnökök vannak, a törvényhozás több mint egyharmadát teszik ki, a közgazdászok aránya pedig 20 százalék - olvasható az IPP kimutatásában.

  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Ennyi dolgozó túlórázik az Európai Unióban

2023-ban az Európai Unióban (EU) a foglalkoztatottak 7,1%-a túlórázott, vagyis dolgozott az átlagos heti 40 óránál többet a főállású dolgozók... Teljes cikk

Hatnapos vakációra mennek Romániában szerdától a közalkalmazottak

Hatnapos vakációra mennek szerdától a romániai közalkalmazottak, mivel a bukaresti kormány pihenőnappal kötötte össze a május elsejei munkaszüneti... Teljes cikk