"Kétszázezer ember visszakerül a munka világába"
A Start munkaprogram keretében kétszázezer embert vezetnek vissza a munka világába - közölte Hende Csaba honvédelmi miniszter csütörtökön sajtótájékoztatón Hajdúböszörményben.
A jövő évi költségvetés kapcsán Hende Csaba kiemelte az Országvédelmi Alap létrehozását, amely olyan biztonsági tartalék lesz, amely a nemzetközi pénzügyi helyzetből adódó veszélyeket csökkenti.
Hende Csaba szerint az idén megteremtették az ország megújításának törvényi alapjait, jövőre az európai válságtól való elrugaszkodás a cél. Ebben fontos szerepet játszik az államadósság csökkentése, a foglalkoztatás bővítése, az otthonteremtés, a devizahitelesek megsegítése és az adózás egyszerűsítése az egykulcsos személyi jövedelemadó mentén - fűzte hozzá.
A honvédelmi miniszter fontos célnak nevezte a nyugdíjrendszer egyensúlyba kerülését, megjegyezve: "nem lehetünk a 39 éves nyugdíjasok országa".
Tájékoztatása szerint gazdaságfejlesztésre az ideinél 22 százalékkal többet, összesen 408,3 milliárd forintot szán a költségvetés jövőre, az oktatási büdzsé 6 százalékkal, 778,8 milliárdra növekszik, az egészségügyre 4 százalékkal többet, 1743,7 milliárd forintot fordítanak, míg közbiztonságra 263,6 milliárdot, ami 5 százalékos növekedést jelent.
Hende Csaba ugyanakkor megjegyezte: tárcájának kevesebb pénzből kell majd hatékonyabb honvédelmet és honvédséget működtetni. Fontos célkitűzésnek nevezte, hogy jövőre maximálisan 2,5 százalék lehet a költségvetési hiány, s remény van arra, hogy nemzetközi pénzügyi szervezetek nélkül is biztosítható a gazdaság fejlődése, az ország működőképessége.
A honvédelmi miniszter nem kívánta kommentálni az IMF-fel való tárgyalásokkal kapcsolatos hírt, amelyről - mint kérdésre kifejtette -, maga is a sajtótájékoztatót megelőzően egy órával, az MTI híradásából értesült. Megteszi ezt majd Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter - fűzte hozzá Hende Csaba.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Hat magyarországi konferencia és wellness szálloda, valamint rendezvényhelyszín kapott Aranynap-díjat kiemelkedő színvonalú szolgáltatásaiért 2023.... Teljes cikk
Csütörtöktől elérhető a 30 évesnél idősebb álláskeresőknek szóló, 150 milliárd forintos támogatási rendszer - mondta a Czomba Sándor... Teljes cikk
A 2021-2027-es időszakra szóló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) 2500 milliárd forint keretéből az idén... Teljes cikk
- Munkaszerződés nélkül foglalkoztattak egy 15 éves fiút, akinek mindkét kezét összepréselte egy gép 3 hete
- "A hatékony és sikeres munkavégzéshez kiegyensúlyozott magánéletre van szükség" 3 hete
- Ennyivel emelkedett a fizikai átlagórabér 2023 végére 4 hete
- Rehabilitációs hozzájárulás 2024-ben 4 hete
- Hazatérési támogatás, bérkiegészítés, adókedvezmény - így csábítsuk haza a külföldön élő magyarokat 1 hónapja
- Így csábítanak a cégek a HVG Állásbörzén 1 hónapja
- Ekkora fizetésért jönnének haza a külföldön dolgozó magyarok 1 hónapja
- Megkezdte nyári toborzását a Lidl is, mutatjuk, mennyit lehet keresni 1 hónapja
- Munka a szabadság alatt? - A dolgozók több mint 75%-a válaszol a munkahelyi e-mailekre, amikor szabadságon van 1 hónapja
- Szabadság gyerekkel 1 hónapja
- Külföldi munka 1 hónapja