kapubanner for mobile
Megjelent: 4 hónapja

Kedvezményes adózással segítenék a külföldi munkaerővel érkező digitális cégeket

A javaslat szövege karácsony előtt egy nappal került fel a kormány honlapjára.

images

A Miniszterelnöki Kabinetiroda törvényjavaslata szerint néhány tevékenységi körben különleges státuszt szerezhetnének azok a „digitális cégek”, amelyeknél több mint 60 százalékban külföldiek (Európán kívüliek) dolgoznak – írja a 24.hu. A tárca célja ezzel az, hogy hazánkba csábítsanak programozókat, informatikusokat, és újabb befektetéseket vonzzanak az országba. A digitális társaságokról szóló jogszabálytervezet szerint az érintett cégek mentesülnének a közterhek és a helyi iparűzési adó fizetése alól. A munkaviszonyban foglalkoztatottak, valamint a társaságok vezetői a jövedelmük utáni közteherfizetési kötelezettségüket a különleges közteherviselési hozzájárulással (kükho) teljesíthetnék. Az adó mértéke 15 százalék,

- amennyiben az alkalmazott magánszemély nem nyugdíjas,

- nem minősül harmadik állam állampolgárának,

- vagy EGT-állam (az Európai Unió tagjai mellett Izland, Norvégia és Liechtenstein tartozik ide – a szerk.) polgáraként nem biztosított.

A tehet csak 9.5 százalékos, amennyiben

- a magánszemély nyugdíjas

- harmadik állam állampolgára

- vagy EGT-államban biztosított.

A magánszemélyt terhelő, 9,5 százalékos mértékkel levont kükhót személyi jövedelemadóként tartaná nyilván a kormány, a 15 százalékos kükho összegéből 63,3 százalékot szja-ként, 36,7 százalékot társadalombiztosítási járulékként, tehát aki ezt befizeti, az biztosított lenne. A rendszerbe csak azok a vállalatok léphetnének be, melyekben többségben vannak a harmadik országból érkező dolgozók. A tervezet szerint „a teljes létszámhoz viszonyítva a harmadik országbeli állampolgárok és az EGT-államban nem biztosított személyek együttes aránya eléri legalább a 60 százalékot.

A javaslat szövege karácsony előtt egy nappal került fel a kormány honlapjára. A kormány még nem tárgyalta.

A digitális társasági forma elősegíti a csúcstechnológiai területen történő foglalkoztatás ugrásszerű bővítését, valamint a csúcstechnológiai területen külföldön dolgozó magyar szakemberek számára vonzóbb hazai körülmények kialakítását, továbbá a versenyhelyzet javításának érdekében külföldi, magasan képzett szakemberek magyarországi foglalkoztatásának lehetőségét. A digitális társaságot mint társasági formát a törvény hozná létre, ha elfogadják. Azokból a legalább 20 millió forint tőkével rendelkező kft.-kből vagy részvénytársaságokból válhat digitális társaság, amelyek szerződést kötnek az illetékes hatósággal. Ez olyan cégek esetében jöhet szóba, melyek üzleti tevékenységüket „informatikai fejlesztési tevékenységekre, okosszerződések alkalmazhatóságára, kiberbiztonságra, infokommunikációs kutatás-fejlesztési és innovációs tevékenységekre építik, amelyeket elérhetővé tesznek a piac, az ipar és a tudomány számára” – írta a kabinetiroda a 24.hu érdeklődésére.

 

24.hu

  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Hankó Balázs: a térségfejlesztés modellje a szakképzés

Nyíregyháza polgármestere szerint a munkahelyek kérdésének megoldására az önkormányzat gazdaságfejlesztési és ipari park fejlesztési programja lehet megoldás. Teljes cikk

Ennyi borravalót adnak a magyarok a vendéglátóhelyeken

A mobiltelefonos fizetés leginkább a fiatal felnőttek körében jellemző. Teljes cikk