Február 25-ig igényelhető az iparűzési adóelőleg felezése
A kedvezmény azoknak a vállalkozásoknak jár, melyeknek nettó árbevétele vagy mérlegfőösszege nem haladja meg a négymilliárd forintot.
A gazdaság újraindításának egyik lényeges eleme az, hogy idén a koronavírus-járvány miatt a kis- és középvállalkozások (kkv) helyi iparűzési adójának (hipa) maximális mértéke a felére csökken, azaz egy százaléknál nem lehet magasabb. 2021-ben a változtatás nyomán százötvenmilliárd forint maradhat a kisebb vállalkozásoknál - emlékeztetett az államtitkár. Hozzátette: a felére csökkentett adómérték már a 2021-ben fizetendő iparűzési adóelőleg fizetésénél is alkalmazható, ám ennek az adókönnyítésnek az igénybevételéhez a vállalkozónak 2021. február 25-ig be kell jelentenie a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál (NAV) az összes helyi adótörvény szerinti telephelyét, és nyilatkoznia kell a jogosultság fennállásáról, így többek között arról is, hogy kkv-nak minősül.
Az államtitkár megjegyezte azt is, hogy az elektronikus nyilatkozattételi kötelezettség nem terheli azokat a kkv-kat, amelyeknek a törvény alapján nem kell adóelőleget fizetni, így például a hipában egyszerűsített adómegállapítást választó katásokat (kisadózó vállalkozások tételes adója), akik két részletben fizetnek adót, és a jogelőd nélkül kezdő vállalkozókat. A 2021. február 25-ig esedékes elektronikus nyilatkozattétel csak az adóelőleg kedvezményes fizetéséhez szükséges; az egy százalékos iparűzési adó mérték alkalmazásához nem - hangsúlyozta Izer Norbert. Mint mondta: az alacsonyabb adómérték automatikusan jár a kkv-knak, így 2021-re vonatkozóan minden érintett a felére csökkentett, legfeljebb egy százalékos mértékű adót fogja majd megfizetni 2022. május 31-én. Egyre erősebb az adótudatosság a kkv-k körében is - szögezte le az államtitkár. Ritka az, amikor több mint egy héttel a lejáró határidő előtt az érintettek jelentős része teljesíti az előírt adókötelezettséget. Kiemelkedő eredmény az, hogy február 17-ig már mintegy 340 ezer vállalkozás nyilatkozott - összegezte az államtitkár, hozzátéve, hogy ez a vállalkozások mellett az adózási szakemberek érdeme is.
Izer Norbert kitért arra is, hogy egy vállalkozás akkor jogosult a kedvező iparűzési adómérték alkalmazására, ha mikro-, kis- és középvállalkozásnak minősül, de a nettó árbevétele vagy mérlegfőösszege nem haladja meg a négymilliárd forintot. A vállalkozó és a kapcsolódó, illetve partnervállalkozások adatait össze kell számítani, vagyis a négymilliárd forintos értékhatár, valamint a foglalkoztatotti létszámra vonatkozó határ nem az egyedi vállalkozás szintjén, hanem "csoportszinten" értelmezendő.
MTI
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Hat magyarországi konferencia és wellness szálloda, valamint rendezvényhelyszín kapott Aranynap-díjat kiemelkedő színvonalú szolgáltatásaiért 2023.... Teljes cikk
Csütörtöktől elérhető a 30 évesnél idősebb álláskeresőknek szóló, 150 milliárd forintos támogatási rendszer - mondta a Czomba Sándor... Teljes cikk
A 2021-2027-es időszakra szóló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) 2500 milliárd forint keretéből az idén... Teljes cikk
- Folyamatosan postázza a NAV a papíralapú szja-bevallási tervezeteket az igénylőknek 3 hete
- Ezeken a helyszíneken ellenőriz a NAV április közepén 2 hónapja
- Új adókedvezmény vehető igénybe zöldberuházásra 2 hónapja
- NAV: online a legegyszerűbb az szja-bevallási tervezetek elfogadása 2 hónapja
- Figyelmeztet a NAV: erre kell figyelniük az új egyéni vállalkozóknak és az adószámos magánszemélyeknek 2 hónapja
- Már elérhetők az adóbevallási tervezetek 2 hónapja
- NAV: március 18-áig kérhetik az adózók az szja-bevallási tervezet postázását 2 hónapja
- Kedvezményes adózással segítenék a külföldi munkaerővel érkező digitális cégeket 4 hónapja
- Ezeken a helyszíneken ellenőriz a NAV január végétől 4 hónapja
- Sávos szja-t szorgalmaz az MSZP 5 hónapja
- Deloitte: az eÁfa rendszer új alapokra helyezheti az adózók áfabevallási gyakorlatát 6 hónapja