Kapuvári húsgyár: van vevő a teljes vagyonra
Eredményes volt az egykori kapuvári húsgyárat működtető két társaság vagyonára kiírt, sorrendben ötödik pályázat. A Nemzeti Reorganizációs Nonprofit (NRN) Kft. heteken belül aláírhatja a vevővel a szerződést - erősítette meg szerdán az MTI értesülését az NRN ügyvezetője.
Az ügyvezető - tekintettel arra, hogy a pályázóval még nem kötötték meg a szükséges szerződéseket - sem a nyertes kilétéről, sem a vételárról nem kívánt nyilatkozni. Annyit elárult, hogy részben külföldi tulajdonú vállalkozásról van szó, amely nem tartozik az ismert húsipari cégek körébe.
Kovács Csaba megjegyezte: a pályázó kötelezettséget vállalt a gyár újraindítására, de a vételár is olyan összegű, hogy az alapján nem a vagyon értékesítésére törekszik a vevőjelölt.
A Kapuvári Hús Zrt. felszámolását a Győr-Moson-Sopron Megyei Bíróság Cégközlönyben közzétett végzése szerint egy 2012. szeptember 17-én, hetekkel a termelés leállása után benyújtott kérelem alapján rendelte el a bíróság. A Kapuvári Hús Zrt. és a Kapuvári Bacon Kft. vagyonát először tavaly áprilisban, majd júniusban hirdették meg, együttesen mintegy kétmilliárd forintért, de egyik esetben sem érkezett érvényes pályázat.
A zrt. vagyonának irányára ezeken a pályázatokon mintegy 1,5 milliárd, a kft.-é körülbelül 450 millió forint volt, de később csökkentették az árat. A határidőig akkor mintegy 120 hitelezői bejelentést nyújtottak be, összesen mintegy 7,6 milliárd forint értékben.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
A Tesco anyák napja alkalmából áruházi és irodai bejárással várta a kollégák anyukáit, hogy lehetőségük legyen jobban megismerni gyermekeik munkakörülményeit. Teljes cikk
A kormány együttműködési megállapodást kötött a Yettel Magyarországgal és a Cetin Hungary Zrt.-vel a digitalizáció és a távközlés fejlesztése... Teljes cikk
A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) tagvállalatai javulásra számítanak üzleti helyzetük tekintetében, és nem számítanak a... Teljes cikk
- Megvan, ki fog őrködni Magyarország költségvetése fölött 6 hónapja
- Több száz városi dolgozó bére került veszélybe Balmazújvárosban 7 hónapja
- Új gyárigazgató áll a Continental váci üzemének élén 8 hónapja
- Megduplázódott tavaly a cégfelszámolások száma 9 hónapja
- Mennyire mobilizálható a magyar munkaerő? 9 hónapja
- Sikerülhet elérni a kereskedelmi dolgozóknak, hogy december 24. számukra is pihenőnap legyen 12 hónapja
- Pihenőnapot szeretnének december 24-re a kereskedelmi dolgozók is 13 hónapja
- Szorgalmasak, akarnak dolgozni, csökkent a fluktuáció: Hortobágyi Csaba, Fehrer Hungaria ázsiai vendégmunkásaikról 1 éve
- Olcsóbb a SZÉP-kártyás juttatás, ha harmadik országbeli vendégmunkásnak adja a munkaadó 1 éve
- Így vehet fel sikerrel külföldi munkavállalókat 1 éve
- Közel 600 szakmabelit vonzott az első pécsi HR Fest by Viapan 1 éve