Jövőre bevezetik a nevelőszülői gyedet
A gyermekvédelmi hálózat megerősítésének egyik fontos elemeként jövőre bevezetik a nevelőszülői gyedet - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős államtitkára a Nógrád megyei Taron.
A cél a nevelőszülői hálózat megerősítése, fejlesztése, hiszen nagyon fontos, hogy a gyerekek jó példát lássanak. A gyermekvédelem tavaly megkezdett fejlesztésének részeként 2020. január 1-jétől bevezetik a nevelőszülői gyedet is - közölte.
Fülöp Attila elmondta, el szeretnék érni, hogy a gyermekvédelemben dolgozók minden területen nagyobb megbecsülést kapjanak, hiszen ez a hivatás napi 24 órás elfoglaltsággal jár.
A gondozottaknak is jó, ha családban nőhetnek fel, jó példákat látva - mondta.
MTI
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Hat magyarországi konferencia és wellness szálloda, valamint rendezvényhelyszín kapott Aranynap-díjat kiemelkedő színvonalú szolgáltatásaiért 2023.... Teljes cikk
Csütörtöktől elérhető a 30 évesnél idősebb álláskeresőknek szóló, 150 milliárd forintos támogatási rendszer - mondta a Czomba Sándor... Teljes cikk
A 2021-2027-es időszakra szóló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) 2500 milliárd forint keretéből az idén... Teljes cikk
- Mire figyeljünk a külföldi vendégmunkások beillesztésénél? 4 hónapja
- Idén maximum 65 ezer külföldi vendégmunkás jöhet Magyarországra 4 hónapja
- LMP: azonnal emelni kell a nevelőszülők bérét! 4 hónapja
- Hornung Ágnes: tovább emelkedett egyes családtámogatások összege 5 hónapja
- Fülöp-szigeteki ápolók menthetik meg a német egészségügyet 5 hónapja
- Kiderült, mikor állnak munkába a Fülöp-szigetekről érkezett buszsofőrök 5 hónapja
- Majdnem hétezer nógrádi fiatal kapott anyagi támogatást az Ifjúsági Garancia programban 5 hónapja
- Hatalmas az érdeklődés: így látja a Fülöp-szigeteki munkaerő-közvetítő a magyar toborzást 5 hónapja
- Így emelkednek a családi ellátások januártól 6 hónapja
- A 30 év alattiak adókedvezménye és a táppénz mennyiben befolyásolja a CSED GYED GYES összegét? 8 hónapja
- Ezért jobbak a Fülöp-szigeteki vendégmunkások 8 hónapja