Ezért jobbak a Fülöp-szigeteki vendégmunkások
A Fülöp-szigeteki vendégmunkások hatékonysága bizonyított, 30 százalékkal jobban teljesítenek bármelyik más dolgozónál - mondta el Gaszt Attila iparági szakértő, az érdi GIA Form Kft. tulajdonos ügyvezetője a Világgazdaságnak adott interjújában. Az akkumulátorgyárakba kell szakképzett és külföldi munkaerő is, mert itthon egyszerűen nincs elég.
A GIA Form immár nem függ az autóipartól, mert jelentős beszállítói potenciállal rendelkeznek az orvostechnikai eszközök gyártásában, az elektronikában és az energiaiparban is – mondta el a Világgazdaságnak Gaszt Attila. Hozzátette, ennek megvan a hátránya is, hiszen minden szolgáltatáshoz különböző certifikáció és szerteágazó szaktudással rendelkező, magasan képzett személyi állomány szükséges. Véleménye szerint a megemelkedett kiadásokat ellensúlyozni kell, a szakképzett munkaerő megtartása érdekében pedig szükségszerű bért emelni.
A GIA Form Kft. első embere úgy gondolja, akkor a leghatékonyabb a működés, ha a szervezetben egyaránt nincs változás a vezetés, a gyártás, a projektmenedzsment és a minőségbiztosítás területén. Kifizetődő a munkatársak megbecsülése, náluk 4 százalék alatt van a fluktuáció, miközben az iparágban nem ritka a 10-15 százalékos ráta sem. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy az akkumulátorgyárakba kell szakképzett és külföldi munkaerő is, mert itthon egyszerűen nincs elég.
A Fülöp-szigeteki vendégmunkások hatékonysága bizonyított, 30 százalékkal jobban teljesítenek bármelyik más dolgozónál. Az más kérdés, hogy velük is foglalkozni kell, ápolni a lelküket, lakóparkokat építeni nekik, utaztatni őket. Cserébe viszont lelkiismeretesen, szorgalmasan bejárnak dolgozni, precízen elvégzik a feladatukat, mert így szocializálódtak. Az viszont semmiképpen sem működhet, hogy egymástól csábítsuk el ezeket az alkalmazottakat, mert a bérspirál elindulásával csökkenne a magyar gazdaság versenyképessége – fejtette ki a szakértő a Világgazdaságnak adott interjújában.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Éjfélig lehet kiegészíteni, illetve elfogadni az szja-bevallási tervezetet, de nem éri meg az utolsó percekre hagyni hívta fel a figyelmet kedden a... Teljes cikk
Az Európa Tanács elfogadta az első olyan nemzetközi, jogilag kötelező érvényű szerződést, amelynek célja, hogy a mesterséges intelligenciát (MI)... Teljes cikk
A hajléktalanok körében végzett szokásos február 3-ai országos felmérés szerint egyre több közöttük az idős, beteg, munkaképtelen ember. Teljes cikk
- EU-s minimálbérrel és munkavédelemmel kapcsolatos törvénymódosításokat fogadtak el 3 hete
- Minden ötödik magyarországi német vállalat leépítést fontolgat idén 3 hete
- Miért megyünk mi magyarok külföldre és miért jönnek hozzánk Ázsiából dolgozni? 1 hónapja
- Kiderült, mennyire dolgoznak hatékonyan a magyar fehérgallérosok 1 hónapja
- A vendégmunkások nem létező jogai, avagy mire mutat rá az Autoliv-gyárban folyó sztrájk? 1 hónapja
- Czomba Sándor: a magyar emberektől nem vehetik el a munkahelyeket a vendégmunkások 1 hónapja
- Kiderült, miért váltak óvatosabbá a dolgozók a munkahelyváltást illetően 1 hónapja
- Jogszabály-módosítással erősíti meg az EU a nem uniós munkavállalók jogait 1 hónapja
- LMP: legyen visszakövetelhető a munkaügyi szabályokat sértő akkugyárak állami támogatása 1 hónapja
- Nagy Márton: a külföldi irányítású vállalatok 2,5-szer hatékonyabban működnek 1 hónapja
- Mától tilos vendégmunkást alkalmazni az állami szektorban 2 hónapja