Jót tesznek a kelet-európaiak a brit gazdaságnak
Jelentősen javítják a külföldi, zömmel kelet-európai munkavállalók a brit gazdaság teljesítményét jövőre, áll az egyik vezető londoni gazdaságelemző cég csütörtökön kiadott előrejelzésében.
Jóllehet jövőre várhatóan 330 ezer brit állampolgár vándorol ki az országból, a tömeges bevándorlás révén nettó 220 ezerrel növekszik a brit munkaerő-állomány 2008-ban, a CEBR prognózisa szerint.
Az erőteljes munkaerő-beáramlás jövőre 0,3 százalékpontot fog hozzáadni a brit GDP-érték növekedéséhez, amelynek üteme így 1,8 százalék lesz. Jövőre a gazdasági növekedés üteme Nagy-Britanniában is minden bizonnyal lassul az idei, mintegy 3 százalékról, de a bevándorlók nélkül 1, 5 százalékos lenne csak a jövő évben, áll a csütörtökön kiadott előrejelzésben.
A CEBR szerint, jóllehet a bevándorlási hullám az évtized végére már enyhülni fog, a külföldi munkavállalók még 2009-ben és 2010-ben is rendre 0,2 százalékpontot adnak majd hozzá a brit növekedési ütemhez.
A ház szerint ez azt jelenti, hogy a bevándorlók a következő három évben összesen 9 milliárd fonttal (3600 milliárd forinttal) gyarapítják a bruttó termelési értéket a brit gazdaságban. Nem CEBR az első nagy londoni ház, amely azt mutatja ki, hogy a kelet-európai bevándorlás összességében kedvező hatást gyakorol a brit gazdaságra.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Spontán sztrájkba kezdtek a román kormányalkalmazottak, béremelést követelnek - írta hétfőn az economedia.ro az érintett szakszervezet vezetőjét... Teljes cikk
Qu Jing megtorlással fenyegette meg azokat a beosztottakat, akik panaszt tettek a vezetésére. Teljes cikk
Az Európai Unió tagállamainak adatait összesítve 2023-ban a születéskor várható élettartam átlagosan 81,5 év volt, ami 2022-hez képest 0,9 évvel... Teljes cikk
- Egyre nehezebb a fiatalok toborzása és megtartása, de mi lehet a megoldás? 2 hete
- Így áll az EU-tagállamok munkanélküliségi rátája 2024 márciusában 2 hete
- Meddig élünk? - mutatjuk, hogy változott az országonként várható élettartam az EU-ban 2 hete
- Czomba Sándor: tovább csökkent a regisztrált álláskeresők létszáma tavaly áprilishoz képest 2 hete
- A BMW autógyár miatt nőtt az érdeklődés a járműmérnöki képzés iránt Debrecenben 2 hete
- Ennyi dolgozó túlórázik az Európai Unióban 2 hete
- Minden ötödik magyarországi német vállalat leépítést fontolgat idén 3 hete
- Foglalkoztatottság, nyugdíj, keresetek - jobban teljesítünk, mint 20 éve? 3 hete
- Kötelező képzést ír elő képviselői számára a munkahelyi zaklatások megelőzésére az EP 3 hete
- A brit dolgozók 78 százaléka a munkahelyi stressz miatt mondana fel 4 hete
- Miért megyünk mi magyarok külföldre és miért jönnek hozzánk Ázsiából dolgozni? 4 hete