Jöhet a négy napos munkahét
Egy új-zélandi pénzügyi vállalat, a Perpetual Guardian év végén bejelentette, hogy a pár hónapra bevezetett négynapos munkahetes kísérletük sikeres volt - írja a 444.hu.
A 444.hu emlékeztet arra, hogy az elmúlt években számos hasonló kísérlet zajlott a fejlett országokban, és ezek általában hasonló eredménnyel zárultak. A felvetésnek persze akadnak bőven kritikusai is, akik szerint a munkaidő csökkentése csak tovább ronthatja az amúgy is sérülékeny termelékenységi mutatókat, és felesleges gazdasági kockázatot jelentene az erőltetése.
Nagy-Britanniában a négynapos munkahét egyik legismertebb képviselője egy techvállalkozó, Ankur Shah. Már 2008-ban, amikor a Techlightenment nevű vállalatot vezette, elkezdte kiadni a szerdákat szabadnapként, úgy, hogy közben nem csökkentette az alkalmazottak fizetését. Egy tavalyi interjúban arról beszélt, hogy eleinte a cégen belül is megoszlottak a vélemények, hogy ez jó ötlet-e, voltak, akik ugyanis attól féltek, hogy káoszba fullad majd a munkaszervezés.
De hamar kiderült, hogy erről szó sincs: miután mindenki hozzászokott, alkalmazottak és a vezetők is megszerették az új modellt.
444.hu
- 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. Részletek Jegyek
- 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
A munkás valószínűleg munkavédelmi oktatáson sem vett részt. Teljes cikk
Az adóhatóság több munkaadónál is talált be nem jelentett dolgozókat. Teljes cikk
A tervek szerint már idén nyáron elindulnak az első távfelügyelt boltok Magyarországon. A technológia révén a hagyományos üzletek átalakítást... Teljes cikk
- Hogyan vehetem ki az apasági szabadságot, ha csak 10 napot dolgozom egy hónapban? 2 hónapja
- Egy lassú előre, két gyors hátra: foglalkoztatási pávatánc 2 hónapja
- Új trend terjed a munkaidő-beosztásban: dolgozz akkor, amikor a teljesítőképességed csúcsán vagy 2 hónapja
- Hatályos a kollektív szerződésünk? - Egy probléma, amire kevés figyelem vetül 2 hónapja
- Jön a 4 napos nyári munkahét a PwC-nél, de később le kell dolgozni 3 hónapja
- Megérkeztek az eredmények - Így vizsgázott a négynapos munkahét az Egyesült Királyságban 3 hónapja
- Nem jött be, vége a 4 napos munkahétnek a Telekomnál 3 hónapja
- 5+2 dal a munkáról 4 hónapja
- Munkaidő kisokos 4 hónapja
- Nőtt a törökországi munkanélküliség 4 hónapja
- A munkáltató csökkentheti a munkaidőmet 16 év után? 4 hónapja