"Itt csak munkanélküliek és nyugdíjasok vannak"
Parlagon hagyott földek, néptelen utak, roskadozó házak, elgazosodott kertek - ez a látvány fogadja a ritka utasokat Bulgária északnyugati részén, az Európai Unió legszegényebb régiójában - írja az MTI nyomán a hvg.hu.
Jakimovo, ahol a férfi él, a Szófiától mintegy száz kilométerre lévő északnyugati régió központja. "Minden elszomorít: a község állapota, Bulgária helyzete, és Olaszországba kivándorolt lányom távolléte is" - fűzi hozzá Georgijev. Az aktív népesség soraiban a munkanélküliség szeptemberre 55 százalékos rekordszintet ért el, pedig a településen már csak 4300-an élnek.
Nem jobb a helyzet a szomszédos Montana és Vraca városokban, de a Duna-parti Vidinben sem, ahol már csak a romba dőlt üzemek kéményei emlékeztetnek a kommunista idők iparosítására. A gyárak már nem mérgezik a levegőt, de a házak kéményeiből sötét, fojtogató füstfelhők gomolyognak, mivel a családok a legolcsóbb fűtési módot alkalmazzák. A három községben 2011 első félévében a 10,3 százalékos országos átlag kétszerese volt a munkanélküliség.
"Ez a régió a legtöbb társadalmi és gazdasági mutató szempontjából az utolsó helyen áll mind Bulgária, mind az EU viszonylatában" - mondta Nikolaj Nankov regionális fejlesztési miniszter. - A helyzet részben az 1970-80-as évek nagyszabású iparosítási kampányának következménye, mivel az akkor felépült üzemek kizárólag a kommunista országok közös gazdasági szervezete, a KGST számára termeltek."
A Duna-menti síkságon ma a mezőgazdaság jelenti a fő megélhetési forrást, de külterjes, alacsony termelékenységű ágazatról van szó. 2009-ben ez a régió a GDP-nek alig 7,42 százalékát termelte meg, míg a leggazdagabb, délkeleti régió a GDP 48,29 százalékát adta. A külföldi befektetéseknek alig 2,4 százalékát vonzotta a legszegényebb térség, és Nankov egyenesen "szörnyűségesnek" nevezte az ott élő népesség 2001 és 2011 között bekövetkezett 18,3 százalékos csökkenését.
"Hogy gyerekek? Itt nincsenek már gyerekek!" - fakadt ki a vidini illetékességű, 61 éves, munkanélküli Detelin Andrejev.
"Itt csak munkanélküliek és nyugdíjasok vannak, akik hitelre szerzik be az élelmet" - tette hozzá a helyi bolt eladónője, aki azt kérte, ne írják ki a nevét.
A helyzet még rosszabb a legnyugatibb részen, a szerb határ mentén. "Itt már nincs bolt. Gyermekeink néha eljönnek, hogy élelmet hozzanak, és megnézzék, élünk-e még. A busz kedden és csütörtökön áll meg itt, ha orvosra van szükség, a sofőrt kérjük, hogy hívja ki" - kesergett a Csicsil faluban élő 70 éves Nagyezsda Peseva. "És ha egyszer megbetegszünk, oda megyünk, mint mindenki más: a Jóistenhez" - mutatott a temető felé.
Nankov szerint a viszonylag fejlett városok és a rendkívül szegény falvak közötti kontraszt Bulgária északnyugati részén a leginkább szembeötlő. A miniszter több európai és kormánybefektetést tartana szükségesnek az infrastruktúra fejlesztésére, sürgeti a Németország és Görögország közötti páneurópai folyosó bolgár szakaszának és a Románia és Bulgária között már tizenöt éve tervezett Duna-hídnak a megépítését. Abban reménykedik, hogy ha az intenzív állattenyésztésre, az ökológiai és falusi turizmus fejlesztésére, illetve a Szerbiával és Romániával lehetséges együttműködésre irányuló tervek megvalósulnak, a régió kiemelkedhet a nyomorból.
MTI/hvg.hu
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Spontán sztrájkba kezdtek a román kormányalkalmazottak, béremelést követelnek - írta hétfőn az economedia.ro az érintett szakszervezet vezetőjét... Teljes cikk
Qu Jing megtorlással fenyegette meg azokat a beosztottakat, akik panaszt tettek a vezetésére. Teljes cikk
Az Európai Unió tagállamainak adatait összesítve 2023-ban a születéskor várható élettartam átlagosan 81,5 év volt, ami 2022-hez képest 0,9 évvel... Teljes cikk
- KSH: 207 ezren voltak munka nélkül 2023 novemberében 5 hónapja
- Mennyi embernek van önálló nyugdíj-megtakarítása? 6 hónapja
- A nyilvántartott álláskeresők száma a főváros kerületeire bontva 6 hónapja
- A nyilvántartott álláskeresők száma 2016 óta 6 hónapja
- Trendforduló: már tényleg egyre kevesebben fognak eltartani egyre többeket 7 hónapja
- Majdnem 50 ezer olyan munkanélküli van az országban, aki még egy percet sem dolgozott 7 hónapja
- HR-igazgatóból ügyvezető? - Hogyan változik a HR szerepe a jövő munkahelyén? 7 hónapja
- Akár irányított legális migráció révén is mérsékelné a munkaerőhiányt az EU 8 hónapja
- Nem kapnak munkanélküli segélyt a sztrájkolók 8 hónapja
- A munkanélküliség átlagos időtartama a 15-64 éves korosztályban 9 hónapja
- A férfiak és a nők között is egyre több a munkanélküli 10 hónapja