Informatikusokat toboroz a Morgan Stanley budapesti részlegébe
Informatikai szakemberekkel bővítene Budapesten a pénzügyi szolgáltatások területén globális piacvezető Morgan Stanley befektetési bank - tájékoztatták a sajtó képviselőit a Morgan Stanley Magyarország Elemző Kft. felső vezetői pénteken Budapesten.
Fogarasi Norbert ügyvezető igazgató a tájékoztatón rámutatott, hogy a Morgan Stanley egyedi stratégiát követ a pénzügy szolgáltatások informatikai hátterének megteremtésében, ugyanis versenytársaival ellentétben a feladatot nem szervezi ki, nem veszi bérbe, és nem vásárolja meg szolgáltatásként arra szakosodott vállalatoktól, hanem a hardver-infrastruktúrát, a hálózati rendszereket és az adatközpontokat is beleértve saját szervezeti keretein belül tartva fejleszti.
A Morgan Stanley 60 ezres globális alkalmazotti létszámából mintegy 10 ezren látnak el közvetlenül informatikai feladatokat, azaz a részleg nagyságrendben egyenrangúnak tekinthető a világ legnagyobb önálló informatikai vállalataival. Informatikai szakemberek számára tehát a Morgan Stanley éppen olyan érdekes és kihívásokban gazdag munkahelynek számít, mint bármely nagy szoftverfejlesztő vállalat.
Magyarországon a bankház 2005-ben vetette meg a lábát egy, a fix hozamú befektetési eszközöket forgalmazó üzletágának munkáját támogató matematikai modellezéssel foglalkozó elemző részleg létesítésével. A magasan képzett magyar szakember-potenciál kiaknázására aztán 2006-ban a Morgan Stanley globális befektetési banki tevékenységének támogatásához üzleti szolgáltató és technológiai központot létesített Budapesten.
A kezdetben mintegy húsz külföldi szakmai tapasztalattal rendelkező magyar származású szakembert foglalkoztató részleg alkalmazottainak száma mostanra már elérte a 850-et, közülük 400 informatikus szakember, és mintegy 300-ra tehető a pénzügyi területeken dolgozók száma. Hatvanan foglalkoznak kockázatelemzéssel, a többiek pedig matematikai modellezéssel, vagy belső ellenőrzéssel, illetve adminisztrációs feladatokat látnak el. A budapesti részleg tehát nemcsak informatikai fejlesztéssel foglalkozik, hanem több területen is beépült már a konszern szervezetébe.
Fogarasi Norbert elmondta, hogy további bővítéseket terveznek, még több feladatot szeretnének áthozni Budapestre. A legnagyobb lehetőségeket a tapasztalt IT-szakemberek toborzásában látják. Budapest vonzereje elsősorban a szakemberképzés magas színvonalában rejlik, de fontos szempont a költséghatékonyság is - hangsúlyozta.
A Morgan Stanley több magyar egyetemmel folytat együttműködést: kutatási projekteket támogat, vendégelőadókat delegál, egy egész félévet felölelő pénzügyi kurzust is biztosít magyar egyetemeknek, emellett szakmai támogatást nyújtott a Műszaki Egyetemnek egy pénzügyi informatikai tankönyv kiadásához.
Évente a Morgan Stanley 35-40 egyetemistát foglalkoztat gyakornokként, és nagyjából ugyanennyi frissdiplomást vesz fel állásba. Az újonnan belépőket 15 hetes nemzetközi gyakorlatra küldi tapasztalatszerzés és a nyelvtudás megerősítése céljából. A Morgan Stanley-nél mindenki New Yorkban és Londonban kezdi a karrierjét.
A Morgan Stanley az idén 50-100 magasan képzett szakemberrel tervezi növelni budapesti alkalmazottainak a számát - közölte az igazgató.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
A Tesco anyák napja alkalmából áruházi és irodai bejárással várta a kollégák anyukáit, hogy lehetőségük legyen jobban megismerni gyermekeik munkakörülményeit. Teljes cikk
A kormány együttműködési megállapodást kötött a Yettel Magyarországgal és a Cetin Hungary Zrt.-vel a digitalizáció és a távközlés fejlesztése... Teljes cikk
A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) tagvállalatai javulásra számítanak üzleti helyzetük tekintetében, és nem számítanak a... Teljes cikk
- A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon? 2 hónapja
- Profi programozók önkéntes munkája segítheti a fogyatékkal élő embereket, hogy munkához jussanak 3 hónapja
- Rekordszámú diák nevezett az idei pénzügyi vetélkedőre 3 hónapja
- Fenntartható megoldásokat fejlesztő magyar startupok jelentkezését várják 3 hónapja
- Mekkora a magyarok bére az IT-szektorban legközelebbi szomszédainkhoz képest? - mutatjuk a számokat 4 hónapja
- Új magyarországi HR-igazgatót nevezett ki a Tesco 4 hónapja
- Frissítő lendülettel robbant be a Diageo első pénzügyi meet-up sorozata, a Flavours of Finance Meet-up Series 4 hónapja
- Több mint 60 ezer befektetési banki állás szűnt meg idén 5 hónapja
- Pályázati lehetőségek a kulturális és kreatív szektorok számára 6 hónapja
- Bérkörkép 2023. - ez a szektor jelenti a legnagyobb meglepetést 6 hónapja
- Fele annyi bankfiók van mint tíz éve - hová lettek a dolgozók? 6 hónapja