kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 4 éve

Indiai cégek ezer új munkahelyet hoznak létre Magyarországon

Jelenleg 40 jelentős indiai vállalat működik hazánkban, melyek több mint 10 ezer embernek adnak munkát.

A kormány a következő két hónapban ezer olyan új, magyarországi munkahely létrehozását jelenti be, amelyeket a legmodernebb technológiát alkalmazó indiai cégek hoznak létre - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán az MTI-vel telefonon nyilatkozva Mumbaiból. India gazdasága a világon a hetedik legnagyobb, a nemzeti teljesítménynek a 16 százalékát Mumbaiban és környékén állítják elő. Ebből a szempontból is különös jelentősége van annak, hogy a Mumbaiban, vagy a környékén működő indiai vállalatok - amelyek egyébként saját szektorukban a világ legnagyobbjai közé tartoznak - sorra hozzák beruházásaikat Magyarországra - tette hozzá.

Az indiai cégek már eddig is nagyon fontos szerepet játszottak a magyar gazdaság dimenzióváltásában, hiszen a legmagasabb technológiai színvonalú autóipari, elektronikai, szolgáltató és a megújuló energiaforrások területén működő beruházásaikat hozták Magyarországra - mondta. Körülbelül 40 jelentős indiai vállalat működik ma Magyarországon, amelyek valamivel több mint 10 ezer embernek adnak munkát - emlékeztetett.

Kifejtette, tekintettel Európa legalacsonyabb szintű adóira, a rendkívül jól képzett és szorgalmas magyar munkaerőre, valamint Magyarország geostratégiai jelentőségére, most újabb ezer embernek munkát adó beruházásokról sikerült megállapodni mumbai, illetve e városkörnyéki autóipari, elektronikai és energetikai vállalatokkal, egyebek között olyan cégekkel, mint a Tata Sons, a Mahindra csoport és a Hinduja csoport. A munkahelyeket földrajzilag is jól elosztva hozzák létre Magyarországon, alapvetően a legmodernebb technológiával az autóiparban, szolgáltatóközponti tevékenységben és a megújuló energiaforrások hasznosításában. A szóban forgó cégeknél tett látogatás mellett a külgazdasági és külügyminiszter Mumbaiban találkozott Bhagat Szingh Kosjarival, Mahárastra állam kormányzójával.

MTI
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek