kapubanner for mobile
Megjelent: 2 hónapja

Így segít a mesterséges intelligencia a SEO-ban

Az online marketing egyik alappillére a SEO, melyet ma már a mesterséges intelligencia is képes segíteni, ha megfelelően használjuk a rendelkezésünkre álló eszközöket. Márpedig ebből egyre több van, érdemes megismerkedni velük, ha eddig még nem tettük.

Így segít a mesterséges intelligencia a SEO-ban
 

A mesterséges intelligencia mindent megváltoztathat!

A mesterséges intelligencia elterjedése egy új korszak beköszöntét is jelentheti az emberiség életében. Hatalmas lehetőségeket, de nagy kockázatokat is jelenthet, nem beszélve a jogi vitákról, amit generál az alkalmazása.

Az MI rengeteg adat nagyon gyors feldolgozásáról szól, mely segítségével olyan következtetéseket (eredményeket) kapunk, ami segít az élet számos területén. Ha a saját hasznunkra tudjuk fordítani azt a potenciált, ami még csak most kezd kibontakozni, akkor majd egy sokkal jobb világban élhetünk!

A mesterséges intelligencia logikai műveletek sorát képes úgy elvégezni, hogy közben szimulálja az emberi gondolkodást. Nem is csoda, hogy sokan mennyire megdöbbentek, amikor először használták a leghíresebb MI-t.

A jelenleg legismertebb mesterséges intelligencia

A ChatGPT berobbant a köztudatba, amikor bárki számára elérhetővé tette a fejlesztő, az OpenAI. Azóta nagyon sokan kipróbálták már, mivel egy olyan nyelvi modellről van szó, ami a beírt szövegre reagálva adja meg a válaszokat. Beszélgetni lehet vele. Szinte bármilyen problémánkra meg tudja adni a választ, vagy tud segíteni abban, hogy merre érdemes elindulni.

Mivel nagyon szerteágazó a “tudása” (rengeteg különböző szöveggel tanították be, és mai napig is folyamatosan tanul), így az online marketing területén is segítségünkre lehet, például a minél jobb SEO-ban!

Miért érdemes a SEO-val foglalkozni?

A SEO, avagy keresőoptimalizálás egy feladatot kell, hogy megoldjon: legyen minél több látogatónk, növeljük a forgalmunkat úgy, hogy ne kelljen hozzá hirdetésekre költeni. Segít abban, hogy a keresőmotorokban (Google, Yahoo, Bing) minél magasabb pozíciót tudjanak elérni az oldalaink, tartalmaink.

Az online marketing megkerülhetetlen része, mivel ha jól csináljuk, ránk fog találni a célközönségünk, akikből a későbbi vásárlóink lesznek. Növelhetjük vele az organikus forgalmunkat, az online jelenlétünk fenntarthatóbbá válik, csökkenti a hirdetési költségeinket, illetve könnyebbé teszi a célközönségünk elérését.

A SEO mely részében tud segíteni a mesterséges intelligencia?

A kulcsszavak azok az alapkövek (kifejezések), melyekre a szövegek épülnek. Ezekre optimalizáljuk a weboldalunkat és annak tartalmait. Ez utóbbiak gyártásában nagy segítségünkre lehetnek az MI eszközök.

A tartalommarketinghez minőségi, értékes szövegekre, cikkekre és egyéb tartalmakra van szükségünk. Ha elakadnánk, a ChatGPT vagy a Gemini is tud ötleteket, vázlatokat adni. Generálhatunk képeket is a DALL-E 3-mal, vagy videós tartalom esetén vághatunk és effekteket is tehetünk rá a Wondershare Filmora segítségével.

Könnyítsük meg a SEO feladataink ellátását mesterséges intelligencia segítségével!

  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Egyre nehezebb a fiatalok toborzása és megtartása, de mi lehet a megoldás?

A vállalatok több mint fele szerint az elmúlt három évben nem volt összhang a fiatalok képzettségi szintje és a munkáltatói elvárások között. Teljes cikk

A magyarok 83 százaléka rossznak látja az ország gazdaság helyzetét

A felmérés szerint a magyarok 20%-a aggódik a munkanélküliség miatt. Teljes cikk

Az automatizálás és az AI terén is lemaradásban vannak a magyar cégek a nemzetközi átlagtól

A felmérés szerint a cégek 62 százaléka tervez foglalkozni a mesterséges intelligenciával a közeljövőben. Teljes cikk