kapubanner for mobile
Megjelent: 12 hónapja

Így óvná az építőipart a vendégmunkásoktól az ÉVOSZ

Az építőipar sajátos foglalkoztatási helyzete miatt a vendégmunkások esetében külön ágazati szabályozást javasol az általános törvényi szabályon belül az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ).

images

Felhívták a figyelmet arra, hogy az építőipar a többi ágazattól eltérően nem telepített ágazat, az építőiparban dolgozók változó munkahelyen végzik tevékenységüket. A szerződésállomány függvényében a munkaerőigény folyamatosan, egy éven belül is változhat, alapszakmánként is folyamatosan változó a szakmunkások és mérnökök iránti igény. A folyamatos foglalkoztatást az időjárási viszonyok is erőteljesen befolyásolhatják.

Az építőipar alapvetően nem exportorientált, a belföldi piacon foglalkoztat, így a piacvédelem iránti igény fokozottan érvényesül - hangsúlyozza az ÉVOSZ közelménye. 

Fontos, hogy az építőiparban vendégmunkást csak magyarországi székhelyű, főtevékenységénél fogva csak építőipari, regisztrált vállalkozás foglalkoztathasson.
 Kormányközi megállapodásokat javasolnak ezért egyebek mellett Törökországgal, Kínával, Moldovával, Fehéroroszországgal, amelyben rögzítenék, hogy az adott években havi átlagban hány külföldi munkavállaló magyarországi foglalkoztatására nyílik lehetőség.

Egy-egy harmadik ország kontingenskeretét egy kijelölt kormányhivatal kezelje egész Magyarország területére - javasolja a szakszövetség.

Az ÉVOSZ szorgalmazza, hogy az építőiparnak legyen elkülönített alkontingense, amelyben az építőipar munkaellátottságának függvényében évente pontosított, aktualizált létszámot határozzanak meg.

A törvény betartásának ellenőrizhetősége érdekében a szakszövetség fontosnak tartja, hogy a jogszabály bejelentési kötelezettséget írjon elő az építőiparban foglalkoztatott külföldi munkavállalók esetében, és a szabálysértéseket a törvény pénzbírsággal szankcionálja.

Az ÉVOSZ elnöke, Koji László a kontingens kezelésében érdekegyeztető fórum működését is javasolja. 

MTI

  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Egy munkás halála miatt felfüggesztett fogházra ítéltek egy ügyvezetőt

A munkás valószínűleg munkavédelmi oktatáson sem vett részt. Teljes cikk

Álláshirdetések alapján kezdett vizsgálódni a NAV

Az adóhatóság több munkaadónál is talált be nem jelentett dolgozókat. Teljes cikk

Hamarosan elindul az első, személyzet nélkül is működő magyar bolt

A tervek szerint már idén nyáron elindulnak az első távfelügyelt boltok Magyarországon. A technológia révén a hagyományos üzletek átalakítást... Teljes cikk