kapubanner for mobile
Megjelent: 4 éve

Így készülhetnek fel a családi cégek a közelgő recesszióra

Újabb gazdasági visszaesés közeleg, hazánkba azonban várhatóan lassabban és kevésbé markánsan gyűrűzhet be a recesszió, mint tíz évvel ezelőtt. Nem mindegy, hogyan reagálnak majd a családi cégek, mivel a hazai vállalati szektor 70 százaléka ezen cégekből áll. Az előny most náluk van, hiszen egy válságot már átéltek, ami három kulcstényezőre tanította meg őket: tudatos stratégiai és pénzügyi tervezés, fejlesztés és gyors reakció kell a sikeres túléléshez - hangzott el a K&H székházban szervezett családi vállalatok klubon.

Közeleghet egy újabb gazdasági visszaesés, hiszen a világkereskedelem - főként a kínai gazdaság növekedésének erőteljes lassulása miatt - egyre visszafogottabb, az exportpiacok szűkülnek. Habár az előrejelzések szerint a magyar GDP a tavalyi 5,1 százalék után idén 4,3, jövőre pedig mindössze 2,7 százalékkal nőhet, aggodalomra egyelőre nálunk nincs ok. A kirobbanó hazai kiskereskedelmi és építőipari adatok ugyanis azt mutatják, hogy a magyar gazdaság erősebb, mint 2008-ban volt, ennek köszönhetően pedig most sokkal lassabban gyűrűzhet be a válság, és nem várható annyira drasztikus hatás. „A 2008-as válság érzékenyen érintette a magyar gazdaságot, a magyar vállalatokat egyaránt. Mivel a hazai cégek megközelítőleg 70%-a családi vállalat, nem mindegy most sem, hogy hogyan fognak reagálni a családi vállalatok egy recesszióra. Azt azonban nem szabad elfelejteni, hogy most, a korábbi válságot megelőző időszakhoz képest jelentős előnyben vannak a korábban és jelenleg is működő családi vállalatok, hiszen azt a gazdasági válságot már átélték, így az akkor szerzett tapasztalataikat most fel tudják használni, és akár előnyükre is tudják fordítani a cégek” - mutatott rá a családi cégek helyzetére Ékes Ákos, a K&H családi vállalatok szakértője.

A több mint tíz évvel ezelőtti válság három kulcstényezőre tanította meg a családi vállalatokat, ami a vállalati szektor egészére, de akár kisebb cégek számára is útmutatóul szolgálhat. „2007-ben nem lehetett előre látni tudni, hogy mi közeleg. Az, hogy sok családi vállalatnak mégis sikerült átvészelni, túlélni, sőt valakinek növekedni is abban az időszakban, elsősorban a tudatos stratégiai és pénzügyi tervezésnek, a fejlesztéseknek és a gyors reakciónak köszönhető” - mondta el Ékes Ákos.

A válság egy helyzet, nem szabad tőle félni, hanem kezelni kell és azonnal reagálni rá, mivel a nem döntés a legrosszabb opció. „A cégvezetéshez az ösztönök mellett szükség van a tudatos tervezésre is. Amennyiben egy cégnek hosszú távú, határozott elképzelései vannak, nem gondol magáról többet mint ami, hanem reálisan látja saját helyzetét a piacon és a válságban, a lehetőségeihez mérve a legjobb irányba tudja terelni a céget, a legtöbbet kihozva a vállalat kapacitásaiból” - hívta fel a figyelmet a szakember.

Az előző válsághoz képest most kedvezőbb a kép, hiszen egyre több előjelzés figyelmeztet arra, hogy recesszió közeleg, így már most el lehet kezdeni a felkészülést. „Az első és legfontosabb tényező az anyagi biztonság. A tudatos pénzügyi tervezés során érdemes úgy kalkulálnia a cégeknek, hogy az árbevétel bizonyos százalékát félreteszik, egyfajta vésztartalékként. Az ilyen tartalékokból ugyanis könnyebben át lehet vészelni a cash flow problémákat, vagy akár innovatív fejlesztések is megvalósíthatók, amivel versenyelőnyhöz lehet jutni” - mondta el Ékes Ákos.
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Álláshirdetések alapján kezdett vizsgálódni a NAV

Az adóhatóság több munkaadónál is talált be nem jelentett dolgozókat. Teljes cikk

Hamarosan elindul az első, személyzet nélkül is működő magyar bolt

A tervek szerint már idén nyáron elindulnak az első távfelügyelt boltok Magyarországon. A technológia révén a hagyományos üzletek átalakítást... Teljes cikk

Jövő Mobilitása Szövetség: sok vállalkozásnak megéri pályázni az elektromosautó-támogatásra

A szövetség szerint a cégeknek a viszonylag olcsó és minél nagyobb akkumulátoros autók választása lehet előnyös. Teljes cikk