kapubanner for mobile
Megjelent: 15 éve

Idén is díjazzák a munkahelyre biciklizőket

Április 6-án indul a "Bringázz a munkába!" program. Aki egy hónap alatt nyolc alkalommal a munkahelyére kerékpározik, ajándékot kap. Vasúti kedvezményt is kapnak, akik "vegyesen" - vonattal és kerékpárral - érkeznek a munkahelyre.

Elkészült a Bringázz a Munkába program megújult honlapja, ahol regisztrálni lehet a munkahelyre kerékpározó dolgozóknak. Április 6. és május 8. közötti időszakban kell legalább 8-szor bringával munkába menni: aki így tesz, garantált ajándékot kap, és az a cég illetve kar, egyetem nyer a versenyben, ahol a legnagyobb a kerékpárosok aránya. A programot a közlekedési minisztérium és a Magyar Kerékpárosklub szervezi.

Vasúti kedvezmények távolról ingázóknak

A vasúttársaságok is könnyítik a távolból munkába járó biciklisek helyzetét. A MÁV-Start és a GYSEV április 1-jétől kedvezményes kerékpárosbérlet-vásárlási akcióval várja az utasokat. Minden 15 kilométer feletti kerékpár havibérletet 2230 forintért lehet megvenni, amely a 15 kilométeres bérlet árának felel meg. A bérlet a belföldi pénztárakban, bármilyen érvényes jegyhez, így például a menetjegyekhez, a félhavi- és a havibérlethez is váltható. Az 1800 forintos új budapesti kerékpáros bérlettel Budapest közigazgatási határain belül, tetszőleges viszonylatban és korlátlan számban szállíthatják kerékpárjaikat az utasok, ha van érvényes vasúti menetjegyük, bérletük vagy Budapest-bérletük.
  • 2024.06.05Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit, képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján. Betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.10.02Tréning Kerekasztal Konferencia 2024. A 2024-es, őszi Tréning Kerekasztal Konferenciánk célja, hogy a résztvevők sokféle megközelítést kapjanak arról, a technológia hogyan épülhet be a tréningek világába.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Ez a tíz legfontosabb motivációs tényező a dolgozók szerint

A fizetés egyértelműen fontos motiváció a munkavállalók szerint, de más fontos tényezők is közrejátszanak abban, hogy a dolgozók jól érzik-e... Teljes cikk

Mennyire érinti a menopauzás nőket a munkahelyi diszkrimináció az emberek szerint?

A 16-24 éves korcsoport a legbiztosabb benne, hogy a menopauzás női dolgozóknak hátrányos megkülönböztetéssel kell szembenézniük. Teljes cikk

Újra módosult a megváltozott munkaképességű emberekre vonatkozó minősítés szabályzata

Újra módosult a megváltozott munkaképességű emberekre vonatkozó rehabilitációs minősítés szabályzata. Ez további bizonytalanságot és jogi... Teljes cikk