Hét éve legalacsonyabb munkanélküliség az EU-ban
2009 áprilisa óta a legalacsonyabbra 8,8 százalékra mérséklődött márciusban az európai munkanélküliség az Eurostat pénteken közzétett adatai szerint.
A legalacsonyabb, 4,1 százalék Csehországban volt a munkanélküliség márciusban, a második helyen 4,2 százalékkal Németország áll. A legmagasabb rátát Görögországból jelentették, ahol januári adatok szerint 24,4 százalék volt a munkanélküliség, majd 20,4 százalékkal Spanyolország következik.
Az EU 28 tagállamából 25-ben csökkent a munkanélküliség márciusban, Ausztriában, Lettországban és Finnországban viszont emelkedett.
Az unióban 21,42 millióan voltak munka nélkül márciusban, ebből 16,44 millióan az eurózónában. Tavaly márciushoz képest az unió egészében 2,09 millióval, az eurózónában pedig 1,477 millióval csökkent a munkanélküliek száma.
Mérséklődött, de továbbra is súlyos gond a fiatalkorúak munkanélkülisége. A 25 év alattiak körében márciusban az unió 29 tagállamában 19,1 százalék, az eurózónában pedig 21,2 százalék volt az állástalanok aránya a tavaly márciusi 20,9 százalékkal, illetve 22,7 százalékkal szemben.
A legjobb Németországban volt a helyzet, ahol a 25 éven aluliak 6,9 százaléka volt állás nélkül, míg Görögországban januári adatok szerint 51,9 százalék, Spanyolországban 45,5 százalék, Horvátországban 39 százalék, Olaszországban pedig 36,7 százalék volt a munkanélküliség a fiatalok körében.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Spontán sztrájkba kezdtek a román kormányalkalmazottak, béremelést követelnek - írta hétfőn az economedia.ro az érintett szakszervezet vezetőjét... Teljes cikk
Qu Jing megtorlással fenyegette meg azokat a beosztottakat, akik panaszt tettek a vezetésére. Teljes cikk
Az Európai Unió tagállamainak adatait összesítve 2023-ban a születéskor várható élettartam átlagosan 81,5 év volt, ami 2022-hez képest 0,9 évvel... Teljes cikk
- A munkanélküliségi ráta alakulása Magyarországon (2021. március-2024. március) 3 hete
- Megérkeztek a KSH adatai: emelkedett a munkanélküliségi ráta 3 hete
- Jobban aggódnak a munkájukért a magyar dolgozók, mint tavaly év végén 4 hete
- A tartós álláskeresők elhelyezkedését segítő inkubátor program indul 4 hete
- Nagy Márton: a munkanélküliség emelkedése átmeneti 1 hónapja
- A vártnál jobban csökkent az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma az Egyesült Államokban 1 hónapja
- Szinte nincs munkanélküli ebben az európai fővárosban 1 hónapja
- Így alakult a munkanélküliség az EU-ban és az euróövezetben 2 hónapja
- Nyilvántartott álláskeresők száma Magyarországon - valóban rekord alacsony a legfrissebb adat? 2 hónapja
- A munkanélküliségi ráta alakulása Magyarországon - grafikon 2 hónapja
- A foglalkoztatottak és munkanélküliek száma is nőtt februárban 2 hónapja