Hazánkban is felpörög a zöldenergia-üzlet
Nyugat-Európában robog, Magyarországon most kezd beindulni a megújuló energiaforrások hasznosítása. A felpörgő piacon a hazai vállalatok is igyekeznek mielőbb jó pozíciókat szerezni, számol be a Világgazdaság.
Ráadásul a Genesis nem is az első fecske a piacon, hiszen több mint tízmillió eurós beruházást végrehajtva alig két évvel ezelőtt a Sanyo már elindította a napelemek gyártását Dorogon. Sőt, az exportpiacokon tapasztalt gyors keresletnövekedésnek köszönhetően a cég szinte azonnal újabb fejlesztésbe kezdett, ennek eredményeként 2007-ben már a második napelemgyártó gépsort állították üzembe a dunántúli városban.
Az elmúlt évtizedekben egész Európában alig bővült az erőműpark, így mostanra komoly fejlesztések váltak szükségessé szerte a kontinensen, miközben a fosszilis energiahordozók ára az egekbe emelkedett. Ez törvényszerűen a megújuló (és a nukleáris) energiahordozók felé terelte a figyelmet fejtette ki Uhlmann Attila, a Callis Energetika Zrt. igazgatója.
Magyarországon ettől függetlenül is jóval lassabban kezd beindulni a zöldenergia-üzlet. Idehaza a megújuló források részesedése az energiatermelésen belül a 2003-as 0,7-ről 2006-ra 4,5 százalékra emelkedett, ám ez elsősorban néhány szénerőműnek köszönhető, amely a felhasznált tüzelőanyagot részben vagy teljesen biomasszára cserélte fel. A megújuló források arányának a növekedését részben segíti, részben gátolja a zöldáram kötelező átvételi rendszere, ennek keretében az áramszolgáltatóknak jelenleg kilowattonként 24,71 forintot kell fizetni a megújuló forrásokból származó villamos energia után.
A jelenlegi támogatási rendszer elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy a BHD Hőerőmű Zrt. 35 milliárd forintért egy 49,9 megawatt névleges teljesítményű, szalmatüzelésű új erőmű építését indítsa el Szerencsen. Emellett a pécsi Pannonpower Holding Zrt. is egy 49,9, valamint egy 35 megawattos új biomassza-erőmű építésére készül az évtized végéig, mintegy 30 milliárd forintos beruházással, számol be a Világgazdaság.
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.05Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit, képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján. Betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba. Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
A kormány együttműködési megállapodást kötött a Yettel Magyarországgal és a Cetin Hungary Zrt.-vel a digitalizáció és a távközlés fejlesztése... Teljes cikk
A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) tagvállalatai javulásra számítanak üzleti helyzetük tekintetében, és nem számítanak a... Teljes cikk
A vállalatnál az elmúlt évben több mint 1500 munkatárs részesült szakoktatásban. Teljes cikk
- 69 ezer munkahely megteremtéséhez járulhat hozzá ez a Microsoft gigaberuházás 3 hónapja
- 130 új munkahely jön létre ezzel a vidéki gigaberuházással 3 hónapja
- Orbán Viktor gratulált Vietnámnak a 28 millió új munkahelyhez 4 hónapja
- Van értelme a nagy beruházásoknak, ha a munkaerő-igény nem biztosítható? 5 hónapja
- A munkahelyek védelme érdekében folytatódik az újraiparosítási hitelprogram 5 hónapja
- Több ezer új munkahelyet teremt a BYD Magyarországon 5 hónapja
- Hat éves mélyponton van a kkv-k beruházási szándéka 6 hónapja
- A Mercedesnél háromezer új munkahely jön létre 6 hónapja
- Mitől függ a hőszivattyús fűtés ára? 6 hónapja
- Egyre többen váltanak munkahelyet a környezetvédelem miatt 6 hónapja
- Kínai cég érkezik és teremt 450 új munkahelyet 6 hónapja