Határozatlan idejű sztrájk a romániai Dacia-üzemben
Meghatározatlan ideig tartó általános sztrájkba lépett hétfőn a Dacia Renault Pitesti több ezer dolgozója, miután zsákutcába jutottak a szakszervezetek és a munkáltatók közötti bértárgyalások.
A francia Renault-csoporthoz tartozó Dacia-gyár vezetése ugyanakkor ennek csupán egynegyedére, azaz 118 lejre (körülbelül 34-35 euróra) lett volna hajlandó. A Dacia-gyár az elmúlt napokban értetlenségét fejezte ki a már előre jelzett munkabeszüntetés miatt. Azzal érvelt, hogy alkalmazottainak három év alatt 691 lejről (nem egészen 200 euróról) 1663 lejre (mintegy 470 euróra) nőtt az átlagbérük. Míg az elmúlt három évben az infláció teljes szintje 32,66 százalék volt, addig a Dacia alkalmazottainak átlagfizetése 140,67 százalékkal nőtt - szögezte le közleményében a cég.
A gyár illetékesei szerint a vásárlóerő emelkedést szintén jól mutatja, hogy míg 2004-ben egy alkalmazottnak egy Dacia Logan megvásárlásához 38,6 havi fizetésre volt szüksége, addig ma folyóáron számítva 19,2 havi bér is elegendő.
Nicolae Pavelescu, a Dacia-üzem szakszervezeti szövetségének vezetője a médiának kijelentette: nem fogadják el a vezetés ajánlatát, meghatározatlan időre sztrájkba lépnek, és ha kell, húsz napon át, sőt, akár tovább is folytatják tiltakozó akciójukat.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
A Tesco anyák napja alkalmából áruházi és irodai bejárással várta a kollégák anyukáit, hogy lehetőségük legyen jobban megismerni gyermekeik munkakörülményeit. Teljes cikk
A kormány együttműködési megállapodást kötött a Yettel Magyarországgal és a Cetin Hungary Zrt.-vel a digitalizáció és a távközlés fejlesztése... Teljes cikk
A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) tagvállalatai javulásra számítanak üzleti helyzetük tekintetében, és nem számítanak a... Teljes cikk
- A vendégmunkások nem létező jogai, avagy mire mutat rá az Autoliv-gyárban folyó sztrájk? 1 hónapja
- Megállapodtak a bérekről az Audi Hungaria Zrt.-nél 1 hónapja
- Az egyetemi oktatót átlagfizetése alacsonyabb mint a pályakezdő tanároké 1 hónapja
- Bérpapírjaikkal vonultak a minisztérium elé a felsőoktatási dolgozók 1 hónapja
- Egyeztetés kezdődött az állami fenntartású egyetemek bérfejlesztéséről 1 hónapja
- Folytatódik a sztrájk az Autolivnél, a szakszervezet szerint több dolgozót is megfenyegettek 1 hónapja
- Két év alatt átlagosan 55 százalékkal emelkedett a reptéri dolgozók bére 2 hónapja
- Felhagytak a sztrájkkal a román postások, miután megegyeztek a munkáltatóval 2 hónapja
- Napok óta sztrájkolnak a román postások 2 hónapja
- A Continental Dohányipari Zrt. emelte a sátoraljaújhelyi gyárában dolgozók bérét 2 hónapja
- Ekkora béremelést kapnak a kecskeméti Mercedes-gyár dolgozói 2 hónapja