Hat magyar vállalat a régió legjobb munkahelyei között
Ünnepélyes keretek között kihirdették a Legjobb Munkahely Felmérés közép- és kelet-európai győzteseit. A felmérésből kiderül, erős a korreláció a sikeres üzleti eredmények, és a magasan elkötelezett dolgozók között. A régió legjobb munkahelyei között hat magyar vállalat szerepel.
A felmérésben díjazott Legjobb Munkahelyekről általánosan elmondható, hogy:
Magyar győztesek
A nagyvállalati kategóriában a Provident Pénzügyi Zrt. és a Magyar Telekom, a középválallatoknál az FGSZ Földgázszállító, a kisvállalati kategóriában pedig a Kecskeméti TERMOSTAR, a Mars Magyarország és az InterContinental Budapest kerültek a nemzetközi mezőny legjobbjai közé. A regionális felmérésben résztvevő 8 ország több mint 400 vállalata közül kerültek ezek a magyar vállalatok az élmezőnybe.
Lengyelországban a legkevésbé lojálisak a dolgozók
A felmérés eredményeiből kiderül, hogy a munkavállalói elkötelezettség a régióban három százalékponttal növekedett 2011 óta, jelenleg átlagosan 58 százalék, ez megfelel a magyarországi átlag eredménynek is. A legmagasabb átlagos eredményt Bulgária (67 százalék), a legalacsonyabbat Lengyelország (48 százalék) produkálta. A Legjobb Munkahely cím nyerteseinél az elkötelezett dolgozók aránya átlagosan meghaladja a 80 százalékot, ami 22 százalékkal magasabb, mint a régiós átlag.
A munkáltatói elkötelezettség országonkénti különböző szintjei ellenére vannak olyan közös és megkülönböztető tulajdonságok, amelyek a Legjobb Munkahelyeket mindenhol kiemelik a többi vállalat közül. Magdalena Warzybok, az Aon Hewitt Kelet- és Közép-európai elkötelezettségi üzletág vezetője elmondta: "A Legjobb Munkahelyek többek között abban kiemelkedőek, ahogyan elismerik, és díjazzák a munkavállalóikat. Ennek fontos pontja a megfelelő bérezés, a vonzó juttatási csomagok, valamint a megfelelő karrierlehetőségek. Ezeknek a vállalatoknak kiemelkedő a reputációjuk a munkaerőpiacon, valamint valódi összhang mutatkozik az image és a munkavállalók saját, mindennapi tapasztalatai között."
A gazdasági környezet hatása
A Legjobb Munkahely Felmérés eredményeiből kiderül, hogy azokban az országokban a leginkább elégedetlenek a munkavállalók a fizetésükkel és a munkájukhoz kapcsolódó elismeréssel, amelyek a legkedvezőbb gazdasági helyezetben vannak, és a legnagyobb GDP növekedés előtt állnak (ilyen például Oroszország, Törökország, vagy Lengyelország).
Magyarországon a felmérésben résztvevők csupán 37 százaléka ért egyet azzal, hogy fizetésük elvégzett munkájukkal és a rájuk bízott felelősséggel arányos. A fizetés versenyképességével pedig a válaszadók csupán 41 százaléka elégedett. A megkérdezett munkavállalók kevesebb mint fele nyilatkozott úgy, hogy szervezeti egységében megfelelően elismerik és díjazzák a kiemelkedő teljesítményt. A kutatás azt is kiemeli, hogy a kevésbé stabil gazdaságokban - mint például Magyarország, vagy Bulgária - a dolgozók sokkal nehezebbnek érzik a munka-magánélet egyensúlyának megteremtését. A teljesítménykényszer, és az egyértelmű vállalati célok hiánya magasabb stresszt okoz, és csökkenti a munka és magánélet összhangba hozásának lehetőségét.
Edward Stanoch, az Aon Hewitt Európai Tehetségmenedzsment Üzletág Vezetője a felmérés kapcsán elmondta: "Az üzleti életben már-már közhely, de a felmérés évről évre továbbra is bizonyítja, hogy egy szervezet legnagyobb értékét a munkavállalói jelentik. A jó HR folyamatok, a jól felépített juttatási csomagok és egy jobb vezetés még inkább elkötelezett munkavállalókat biztosít a vállalatok számára. Egy elkötelezett munkavállalói közösség pedig elengedhetetlen ahhoz, hogy a nehéz gazdasági körülmények között is megőrizhessék a vállalatok stabilitásukat, és akár növelhessék sikerességüket."
Legjobb Munkahely 2012 felmérés számokban:
A Régió Legjobb Munkahelyei
Nagyvállalatok (1000 fő feletti munkavállaló)
1. Operator Gazocišgów Przesyłowych GAZ-SYSTEM - Lengyelország
2. McDonald's - Bulgária
3. Mars - Oroszország
4. Lidl - Bulgária
5. DHL Express - Oroszország
6. Provident - Magyarország
7. Lietuvos draudimas - Litvánia
8. Tele2 - Oroszország
9. Magyar Telekom - Magyarország
Középvállalatok (251 - 1000 munkavállaló)
1. Tenex - Oroszország
2. Microsoft - Oroszország
3. Dom Kredytowy NOTUS - Lengyelország
4. Microsoft - Csehország
5. Hilti - Oroszország
6. Grupa Pracuj - Lengyelország
7. Takeda - Oroszország
8. Telefónica - Szlovákia
9. FGSZ Földgázszállító - Magyarország
10. Red Hat Czech - Csehország
Kisvállalatok (250 munkavállaló)
1. ANKOL - Lengyelország
2. JT International - Csehország
3. Philip Morris - Szlovákia
4. Tavex - Bulgária
5. Kecskeméti TERMOSTAR Hőszolgáltató - Magyarország
6. Mars Magyarország Értékesítő Bt. - Magyarország
7. Roche - Szlovákia
8. InterContinental Budapest - Magyarország
9. Et netera - Csehország
10. Adform Group - Litvánia
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
A Tesco anyák napja alkalmából áruházi és irodai bejárással várta a kollégák anyukáit, hogy lehetőségük legyen jobban megismerni gyermekeik munkakörülményeit. Teljes cikk
A kormány együttműködési megállapodást kötött a Yettel Magyarországgal és a Cetin Hungary Zrt.-vel a digitalizáció és a távközlés fejlesztése... Teljes cikk
A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) tagvállalatai javulásra számítanak üzleti helyzetük tekintetében, és nem számítanak a... Teljes cikk
- Így áll az EU-tagállamok munkanélküliségi rátája 2024 márciusában 2 hete
- OECD: a magyar munkaerőpiac a válságok ellenére is ellenállónak bizonyult 3 hete
- A kormány együttműködési megállapodást írt alá a digitalizáció fejlesztése érdekében 3 hete
- Már lehet pályázni a Sokszínű és Méltányos Munkahely elismerésre 4 hete
- Új vezérigazgató a Bristol Myers Squibb Magyarország élén 1 hónapja
- NGM-államtitkár: erősíti a magyar vállalkozások versenyképességét az ESG-törvény 1 hónapja
- Folytatódik Zalaegerszegen az ipari park kialakítása - akár 500 új munkahely is létrejöhet a térségben 1 hónapja
- Íme néhány meglepő trend a munkahelyi étkezéssel kapcsolatban 1 hónapja
- Ragaszkodnak a munkavállalók az otthoni munkavégzéshez 1 hónapja
- Nem a vezető neme a lényeg - Aurelia Luca, Skanska 1 hónapja
- Vezetők és HR-esek továbbkattintani nem ér, foglalkozni kell a menopauzával! 1 hónapja