Háromszorosára bővítette tatai üzemét a japán rugógyártó NHK Spring Hungary
A bővítésnek köszönhetően 260-ról 360-ra nőhet a dolgozói létszám az üzemben.
Ciráki György, a vállalat általános ügyeinek menedzsere az MTI-nek elmondta, az új üzemmel a jelenlegi 260 fős dolgozói létszám a teljes kapacitás elérésekor 100 munkavállalóval bővül. Az első ütemben felépült 12 ezer négyzetméteres csarnok mellé most egy 24 ezer négyzetméteres üzemet építettek. Az NHK Spring tatai üzemében lengéscsillapító rugókat és a gépkocsik futóművének felfüggesztéseit összekötő stabilizátor rudakat gyártanak. Fő vevőik közé tartozik a Volkswagen csoport, a Renault-Nissan, a Toyota és a Ford.
A vállalat termékeit 100 százalékban exportra készíti. A 2019 márciusában véget érő pénzügyi évben árbevétele elérte a 2,5 milliárd forintot. A japán vállalat 2016 szeptemberében nyitotta meg tatai gyárát, első európai termelőüzemként. A beruházás értéke 11 milliárd forint volt, amelyhez a magyar állam 886 millió forintos támogatást nyújtott. A társaság nyolchektáros területet vásárolt a tatai ipari parkban, amelyen első ütemben egy 12 ezer négyzetméteres csarnokot építettek fel.
Honlapja szerint az anyagcég, a japán NHK Spring 1939 óta van jelen a piacon, alkalmazottainak száma meghaladja a 20 ezret. Termékeik között megtalálhatók az autóipari rugók, a vasúti alkatrészek, a beléptető rendszerek, a parkolóházak rendszerei és a számítástechnikai alkatrészek.
MTI
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Hat magyarországi konferencia és wellness szálloda, valamint rendezvényhelyszín kapott Aranynap-díjat kiemelkedő színvonalú szolgáltatásaiért 2023.... Teljes cikk
Csütörtöktől elérhető a 30 évesnél idősebb álláskeresőknek szóló, 150 milliárd forintos támogatási rendszer - mondta a Czomba Sándor... Teljes cikk
A 2021-2027-es időszakra szóló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) 2500 milliárd forint keretéből az idén... Teljes cikk
- Engedjük-e a főnököt tárgyalni? 4 hete
- How much does a failed recruitment cost? 2 hónapja
- Ekkora béremelést kapnak a kecskeméti Mercedes-gyár dolgozói 2 hónapja
- Félrement kapcsolat, avagy amikor rossz irányba mennek a dolgok 2 hónapja
- Adult education is on the rise again: what and how should we learn in 2024? 3 hónapja
- Kisebb munkaügyi jogsértéseket találtak a cégnél, ahonnan kirúgták a vendégmunkásokat betanító magyarokat 3 hónapja
- Az oktató mentor, a hallgató pedig kreatív alkotó - ilyen kell, hogy legyen a jövő egyeteme 4 hónapja
- Tárgyalási sebek 4 hónapja
- Új igazgató a budapesti Continental gyár élén 4 hónapja
- Top Employers Hungary 2024: ők most Magyarország 10 legjobb munkáltatója az alkalmazottak véleménye alapján 4 hónapja
- Reagált a vállalat, ezért rúgták ki a magyar dolgozókat a salgótarjáni üzemből 4 hónapja