Hárommilliárdot kapott és nem vonul ki hazánkból az Electro World
Április 27-én 2,058 milliárd forintról 4,058 milliárd forintra nőtt a kilenc áruházzal rendelkező Electro World Magyarország Kft. törzstőkéje. Egyúttal 957 millió forint értékben rendezték a cég veszteségeit a tulajdonosok, írja a Napi Gazdaság.
A cégbírósági adatok szerint a tőkeemelésről a két tulajdonos április 23-án, egy taggyűlésen kívüli határozatban döntött, egyúttal a cég veszteségeinek rendezésére 957 millió forintot szánt. A banki igazolások szerint ezt a közel egymilliárdos tételt is a DSG Overseas fizette be.
A Napi megkereste az Electro World Magyarországot, de lapzártáig nem kaptunk információt arra vonatkozóan, hogy a tőkeemelés belső vagy külső forrásból származott-e. Tegnap még nem látszott, hogy a DSG Overseas tulajdonosi szerkezete megváltozott volna. A piaci pletykák viszont már jó ideje arról szólnak, hogy az Electro World Magyarország eladósorba került. A román Domo elektronikai lánc színre lépését az érintett cég cáfolta, más források szerint pedig Szlovákia legnagyobb elektronikai áruházlánca, a Nay érdeklődik a társaság iránt, ám a cseh lapokban ezt az információt is hárították. A magyar társaság rendszerint azzal vonul vissza a veszteségről és gyengülő piaci pozícióról cikkező sajtó elől, hogy anyavállalati szinten várható valamilyen döntés, de arról szó sincs, hogy bezárnák a hazai láncot.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
A Tesco anyák napja alkalmából áruházi és irodai bejárással várta a kollégák anyukáit, hogy lehetőségük legyen jobban megismerni gyermekeik munkakörülményeit. Teljes cikk
A kormány együttműködési megállapodást kötött a Yettel Magyarországgal és a Cetin Hungary Zrt.-vel a digitalizáció és a távközlés fejlesztése... Teljes cikk
A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) tagvállalatai javulásra számítanak üzleti helyzetük tekintetében, és nem számítanak a... Teljes cikk
- Energiakrízis: Bezár az ország legnagyobb szállodája is 2 éve
- Minden negyedik szálloda bezárhat télen 2 éve
- Sorra döntenek a bezárás mellett a szállodák 2 éve
- Magyarország a világ 51. legboldogabb országa 2 éve
- Jönnek a szigorítások: bezárnak az üzletek és az iskolák, kiterjesztik a bértámogatást 3 éve
- A magyar robotkatica is részt vett a World Robot Olympiadon 4 éve
- Futurisztikus módszerekkel toboroznak a világ legnagyobb cégei 5 éve
- Magyar informatikushallgató a világ élvonalában 5 éve
- Rosszul dolgoznak a hiperaktívak 5 éve
- Világbajnokságra készül 5 éve
- Multicégek zárnak be a maffia miatt 6 éve